Videó: három méter, fekszik a kapus – lehet, hogy az év helyzete maradt ki

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.10. 12:27
Lehet, hogy az év helyzetét hagyta ki Dimitar Iliev, a Lokomotiv Plovdiv bolgár válogatott csatára a Carszko Szelo elleni csütörtöki bajnoki mérkőzésen. A 32 éves futballista a 2–0-ra megnyert találkozó első félidejében, még egygólos vezetésnél szépen elfektette az ellenfél kapusát, majd ahelyett, hogy körülbelül három méterről az üres kapuba passzolt volna, túlságosan lezser megoldást választott, és a visszasprintelő védő, az egyébként óriásit mentő Luis Pedro mellkasára emelte a labdát – aztán kezezést reklamált…

Ilievnek egyébként nincs rossz idénye, az eddigi 22 mérkőzésén kilencszer talált be a bolgár bajnokság mostani kiírásában. Tavaly ősszel tagja volt a mieink ellen Nemzetek Ligája-playoffmérkőzést vívó bolgár válogatottnak, de nem cserélték be. Eddig összesen nyolcszor lépett pályára a nemzeti csapatban, két alkalommal a most márciusi vb-selejtezőkön.a mieink ellen Nemzetek Ligája-playoffmérkőzést vívó bolgár válogatottnak, de nem cserélték be. Eddig összesen nyolcszor lépett pályára a nemzeti csapatban, két alkalommal a most márciusi vb-selejtezőkön.

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

Videó: az első félidőben hármat kapott a Fradi a Plzentől

Európa-liga
2025.02.20. 21:58

Videó: ballal, állítás nélkül – Sallai Roland ismét betalált az Európa-ligában

Európa-liga
2025.02.20. 20:23
Ezek is érdekelhetik