Szuperliga: az Atlético és az Inter is kilépett – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 12:10
null
Az Atlético Madrid is kilépett a Szuperligából (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli Atlético Madrid és az olasz első osztályú Internazionale a hivatalos honlapján bejelentette, mégsem vesz részt a tizenkét európai topklub által létrehozott Szuperligában. Nem sokkal később az AC Milan és a Juventus közleményt adott ki.

 

 

Kedden a hat angol együttes (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham) jelezte, mégsem indul a tervezett Szuperligában. Az Atlético Madrid szerdán csatlakozott hozzájuk.

A madridi klub a közleményében jelezte, fontos neki a szurkolói véleménye, ezért is döntött a visszalépés mellett. Az Atlético szakmai stábja és játékosai támogatták ezt a döntést.

Az Inter ugyancsak a szurkolók kiszolgálásának fontosságát emelte ki. Egyben megjegyezte, a futballnak folyamatosan fejlődnie kell, hogy minden rajongó örömét lelje benne.

Nem sokkal az Inter és az Atlético közleménye után az AC Milan és a Juventus is bejelentést tett.

A Milan azt írta, azzal a szándékkal csatlakozott a Szuperligához, hogy a szurkolók számára a lehető legjobb európai sorozatot kínálja, ám a drukkerek véleményét tiszteletben tartja.

A Juventus pedig jelezte, álláspontja szerint a sok visszalépő együttes miatt nem kivitelezhető a projekt.

Az FC Barcelona és a Real Madrid még nem közölte álláspontját a visszalépésekkel kapcsolatban.





 

Legfrissebb hírek

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
10 órája

Soha nem volt ekkora különbség BL-döntőben – statisztikák

Bajnokok Ligája
20 órája

A PSG-t nem lehetett megállítani a BL-döntőben, a párizsiak az Inter kiütésével értek fel a csúcsra!

Bajnokok Ligája
21 órája

Kiütés Münchenben: egy helyen a BL-döntő legjobb képei – galéria

Bajnokok Ligája
22 órája

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:51

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
Tegnap, 18:31

Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:46

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:00
Ezek is érdekelhetik