DAC: Bernd Storck távozik a Dunaszerdahely kispadjáról – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 11:57
null
Bernd Storck és a DAC közös megegyezéssel szerződést bontott (Fotó: Török Attila)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő FC DAC 1904 Dunaszerdahely a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Bernd Storck vezetőedzővel.

Bernd Storck 2020 júniusában vette át a DAC irányítását, a szerződése 2022. május 31-ig volt érvényes, ám ezt most közös megegyezéssel felbontották.

A korábban a magyar válogatottat is irányító szakember 40 tétmérkőzésen (32-szer a bajnokságban, 5-ször a Szlovák Kupában, 3-szor pedig az Európa-liga-selejtezőben) ülhetett le a dunaszerdahelyi együttes kispadjára.

Az 58 éves vezetőedző mellett Alexander Storck erőnléti edző és Nico Pellatz kapusedző is elhagyja a DAC-ot.

Storck távozása után átmenetileg Németh Antal másodedző irányítja majd a csapatot. A közlemény azzal zárul, hogy a stábot érintő további változásokról később ad tájékoztatást a klub.

A DAC jelenleg a második helyen áll a bajnokságban, ám hátránya tíz pont az éllovas Slovan Bratislava mögött, a Szlovák Kupától pedig már elbúcsúzott, miután a negyeddöntőben 3–2-re kikapott másodosztályú Besztercebányától.

Legfrissebb hírek

„Ilyen még sohasem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
Tegnap, 13:24

Hiába a három kapufa, a DAC nem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában

Minden más foci
2025.08.16. 22:26

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43

Redzic Damir kiemelkedett a mezőnyből a szombati DAC-győzelem során

Légiósok
2025.08.10. 13:53

Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:05

Megvan a DAC első győzelme a Niké Liga új idényében

Minden más foci
2025.08.09. 22:31

A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

Minden más foci
2025.08.05. 15:19
Ezek is érdekelhetik