Vb-selejtezők: Hollandiában ötezer szurkolót beengednek a litvánok ellen

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 18:22
null
Korlátozott létszámban ismét a helyszínről buzdíthatják válogatottjukat a hollandok (Fotó: AFP – archív)
Elsősorban kutatási célból 5000 szurkolót beengednek a holland labdarúgó-válogatott jövő szombati, Litvánia elleni világbajnoki selejtezőjére.

 

Az amszterdami Johan Cruijff Arénában több buborékba lesznek elosztva a drukkerek, így a kutatók több szempont szerint is vizsgálhatják őket. Lesz olyan szakasz, melyben a kilélegzett, kitüsszögött, a hangos buzdítás során kibocsátott levegő terjedését vizsgálják, és olyan is, melyben a legideálisabb ültetési rendet keresik majd.

„Amennyiben ez a kutatás sikeres lesz, felgyorsíthatja azt a folyamatot, mely során egyre nagyobb létszámú nézősereget engedhetünk be a stadionokba még a mostani szezon hajrájában és a nyári Európa-bajnokságon” – közölte kedden a holland sportági szövetség.

A vb-selejtezőn gyorsteszteket végeznek és egy telefonos alkalmazást is használnak, melyen megjelenik a teszteredmény.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
Tegnap, 8:12

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
2025.09.09. 19:59

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Litvánia megizzasztotta Hollandiát, Depay történelmet írt

Foci vb 2026
2025.09.07. 20:34

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43
Ezek is érdekelhetik