Ligue 1: a PSG négy gólt rúgott Lyonban, és az élre állt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.21. 23:00
null
Kylian Mbappé a 100. francia bajnoki gólját lövi (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain 4–2-re győzött a Lyon vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 30. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén, és ezzel átvette a tabella első helyét a váratlan hazai vereséget szenvedő Lille-től.

A PSG már az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, 52 perc elteltével már néggyel vezetett – a rangadót szintén nagy reményekkel váró OL csak megfelezni tudta a tetemes hátrányt a hátralévő időben.

A duplázó Kylian Mbappé megszerezte 100. gólját a francia élvonalban (ezekből 84 született a PSG mezében, 16 korábban a Monacóéban), ám történt vele kevésbé jó is: lábsérülés miatt a 70. percben le kellett cserélni – Neymar állt be a helyére. A fiatal világbajnok saját lábán hagyta el a játékteret, egyelőre nem tudni, mennyire súlyos a baj.

LYON–PSG 2–4 – A GÓLOK

A Lille 11 fordulón át őrizte bajnoki veretlenségét, de a bennmaradásért harcoló vasárnapi vendége, a Nimes csak egyszer tudott egyenlíteni – Renaud Ripart közeli átemelésére már nem volt válasza.

LILLE–NIMES 1–2 – A GÓLOK

FRANCIA LIGUE 1
30. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lyon–PSG 2–4
(Szlimani 62., Cornet 81., ill. Mbappé 15., 52., Danilo Pereira 32., Di María 47.)
Lille–Nimes 1–2 (Xeka 20., ill. M. Koné 12., Ripart 45.)
Strasbourg–Lens 1–2
(Bellegarde 20., ill. Haïdara 5., Fofana 40.)
Brest–Angers 0–0
Dijon–Reims 0–1 (Dia 50.)
Montpellier–Bordeaux 3–1 (Sambia 35., Laborde 58., Mavididi 69., ill. Hvang Ui Dzso 28.)
Nantes–Lorient 1–1 (Kolo Muani 2., ill. Lauirenté 87.)

A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Szombaton játszották
Metz–Rennes 1–3
Nice–Marseille 3–0
Pénteken játszották

St.-Étienne–Monaco 0–4

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 30 20 3 7 67–21 +46 63
2. Lille 30 18 9 3 50–19 +31 63
3. Lyon 30 17 9 4 59–30 +29 60
4. Monaco 30 18 5 7 60–38 +22 59
5. Lens 30 13 9 8 46–42 +4 48
6. Marseille 30 12 9 9 38–36 +2 45
7. Rennes 30 12 8 10 37–33 +4 44
8. Montpellier 30 12 8 10 48–49 –1 44
9. Metz 30 11 9 10 36–32 +4 42
10. Angers 30 11 7 12 33–43 –10 40
11. Nice 30 11 6 13 39–41 –2 39
12. Reims 30 9 11 10 36–36 0 38
13. Bordeaux 30 10 6 14 32–38 –6 36
14. Brest 30 10 5 15 43–53 –10 35
15. Strasbourg 30 9 6 15 37–44 –7 33
16. Saint-Étienne 30 8 9 13 30–46 –16 33
17. Lorient 30 7 8 15 36–54 –18 29
18. Nimes 30 8 5 17 30–56 –26 29
19. Nantes 30 5 13 12 31–46 –15 28
20. Dijon 30 2 9 19 20–51 –31 15
Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
23 órája

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Ónodi-Jánoskúti három góllal mutatkozott be a francia bajnokságban

Kézilabda
2025.09.05. 22:53

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik