Labdarúgás: Írország a hó végén Debrecenben lép pályára

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.08. 16:47
null
Katar három meccset is játszik márciusban a Nagyerdei Stadionban (Fotó: Dömötör Csaba)
A katari labdarúgó-válogatott márciusban Luxemburggal, Azerbajdzsánnal és Írországgal is a debreceni Nagyerdei Stadionban játszik zárt kapus felkészülési mérkőzést – írja a helyi szövetség hivatalos honlapja.


A katari válogatott házigazdaként alanyi jogon résztvevője a 2022-es világbajnokságnak, így nem kell részt vennie a selejtezőkben, de az UEFA invitálására az európai kvalifikációs sorozat A-csoportjában szereplő csapatok közül (Portugália, Szerbia, Írország, Luxemburg, Azerbajdzsán) az éppen szabadnapossal mindig játszhat felkészülési mérkőzést.

A katariak az eredeti tervek szerint Luxemburgot és Azerbajdzsánt is Bécsben fogadták volna március végén, de az Ausztriát érintő szigorú karanténszabályok miatt változtatni kellett a helyszínen, és ezek után esett Debrecenre az érintettek választása.

Az írekkel március 30-án Dublinban csaptak volna össze a katariak, ám ennek a találkozónak a pályaválasztói jogát felcserélték a felek, így erre a mérkőzésre is a Nagyerdei Stadionban kerül sor.

A meccseket zárt kapuk mögött játsszák le.

Az új Nagyerdei Stadionban eddig két válogatott mérkőzést rendeztek: 2014-ben a magyar csapat 19 668 néző előtt 2–2-es döntetlent játszott Dániával, majd 2015-ben 4–0-ra megverte Litvániát.

VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK A NAGYERDEI STADIONBAN
Március 24., szerda:
Katar–Luxemburg
Március 27., szombat: Katar–Azerbajdzsán
Március 30., kedd: Katar–Írország

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
2 órája

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
Tegnap, 11:32

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
Tegnap, 6:42

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 0:16

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:26

Szomorú elfogadás – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.07. 00:33
Ezek is érdekelhetik