FFT: a brazil siker képlete, Romário+Bebeto=győzelem

FFT, V. SZ.FFT, V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 19:55
null
Brazil ünnep Bebeto és Romário vezérletével (Forrás: FFT)
A brazil válogatott „Ördögi Párosa” ellenséges hangulatban érkezett az 1994-es világbajnokságra, de a közös célért mindent feláldozva végül különleges társak lettek.




Aki útban a világbajnokságra nem hajlandó két csapattársa mellett helyet foglalni a repülőgépen, azt könnyen a kicsinyesség koronázatlan királyává lehetne avatni. Ha Bebeto és Müller nem ismerte volna annyira alaposan Romáriót, minden bizonnyal megsértődtek volna.

Elvégre ugyanarról a fickóról beszélünk, aki a futballpályán, élő televíziós közvetítés keretében házasodott össze 17 éves barátnőjével, és aki négy meccsre szóló eltiltást kapott a Barcelonánál, miután megpofozta a Sevilla középpályását, Diego Simeonét.

Az 1994-es világbajnokság előtt ugyanez a gólerős csatár sikertelenül győzködte Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitányt, hogy hagyja ki Müllert a keretből, hogy helyette régi barátja, Edmundo bekerülhessen. Akkor egyébként Romáriót is emlékeztetni kellett arra, csak egy hajszál választotta el attól, hogy ő maradjon ki a keretből.

Néhány nappal a brazilok első vb-meccse előtt, 1994 júniusában Bebeto várandós feleségét fegyverrel kirabolták, testvérét pedig megkísérelték elrabolni. Egy hónappal korábban Romário apját egy héten át túszul ejtették, a rendőrség állítólag egy másik, a brazilok vb-sikeréért aggódó bűnözőtől kapott tippet a túszejtőkről.

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik