Felkészülés: hatalmas katari gól a Nagyerdei Stadionban – videó

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 20:52
null
Ennél a szituációnál még az azeriek kaptak tizenegyest (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A katari labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Azerbajdzsánt felkészülési mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban.

A 2022-es vb házigazdájának nemzeti együttese ezekben a napokban Debrecenben tartózkodik, ahol egymás után három felkészülési mérkőzést vív a világbajnoki selejtezősorozat európai zónája A-csoportjának éppen szabadnapos csapatával. Az arab ország válogatottja három nappal ezelőtt Luxemburg ellen nyert 1–0-ra, szombaton pedig a vb-selejtezőket a portugáloktól elszenvedett 1–0-s vereséggel kezdő Azerbajdzsánnal csapott össze, amelyet vert helyzetből felállva 2–1-re ugyancsak megvert.

A katariak mindkét gólját Haszan al-Hajdosz, a Xavi által irányított al-Szadd középpályása lőtte, a második igencsak látványosra sikeredett. (Al-Hajdosz137 mérkőzéssel első a katari válogatott szereplési örökrangsorában, 30 góljával pedig a legjobb gólvágók élcsoportjában található.)

Katar jövő kedden (március 30-án) Írországgal is megmérkőzik a Nagyerdei Stadionban.

FELKÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
Katar–Azerbajdzsán 2–1
(al-Hajdosz 55., 58. – az elsőt 11-esből, ill. Sejdajev 16. – 11-esből)
Bosznia-Hercegovina–Costa Rica 0–0
Wales–Mexikó 1–0 (K. Moore 11.)

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
6 órája

„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

Minden más foci
Tegnap, 11:32

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17
Ezek is érdekelhetik