Sepsi: „Akkor döntök, ha jön majd a meghívó”

Vágólapra másolva!
2021.02.14. 11:27
null
Tamás Nándor (balra) akkor dönt majd a válogatottságról, amikor meghívót kap (Fotó: Sepsi OSK)
Először beszélt a válogatottságról Tamás Nándor, a Sepsi OSK futballistája, akit a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap szerint a Puskás Akadémia három éven át nem engedett el a román korosztályos nemzeti együttesekbe.

 

A kézdivásárhelyi születésű, 20 éves szélsőt a szombat esti, Dinamo–Sepsi találkozó utáni villáminterjúban kérdezték meg, hogy a román vagy a magyar válogatottban szeretne szerepelni.

„A játékra akarok koncentrálni, tenni a dolgomat a pályán. Ha jön egy meghívó a válogatottba, elgondolkodom rajta, sosem mondtam nemet Romániának. Romániában születtem, de a családban mindig magyarul beszélünk. Akkor döntök, ha jön majd a meghívó. Amikor a Puskás Akadémiánál voltam, jelezték, hogy szeretnék, ha a magyar válogatottban szerepelnék” – mondta Tamás Nándor, aki 61 percet játszott a 0–0-ra végződött bukaresti találkozón.

ROMÁN LIGA 1
23. FORDULÓ
Dinamo Bucuresti–Sepsi OSK 0–0
Bukarest,
Dinamo Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Chivulete
Dinamo:
Esanu – Sorescu, Puljic, Grigore, Filip – Bani (Nepomuceno 63.), P. Anton, Achim (Rauta, 82.), Fabbrini – M. Gueye, A. Nemec (Morsay, 79.). Vezetőedző: Ionel Gane
Sepsi OSK: Niczuly – Delijannidisz, Ninaj, Mitrea, Stefanescu – Buhenna, Vasvari (Eder, 80.), Aganovic (Csiszér, 90+3.) – Golofca, Safranko (Fülöp L., 80.), Tamás N. (Purece, 59.). Vezetőedző: Leo Grozavu

Legfrissebb hírek

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba a Sepsi

Minden más foci
2025.02.24. 17:58

Hiába Tamás Márk gólja, Ianis Stoica mesterhármasa többet ért – kikapott otthon a Sepsi

Minden más foci
2025.02.14. 17:56

A Sepsi még megszorongatni sem tudta Bukarestben a bajnokot

Minden más foci
2025.02.09. 18:52

Otthon verte meg Gheorghe Hagi csapatát a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.02.06. 16:50

Az emberelőny sem segített, nem tudott nyerni a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.02.01. 15:44

Ninaj három év után talált be a kapuba, két góllal győzött a Sepsi

Minden más foci
2025.01.26. 18:01

A Sepsi 26 éves védője Bukaerestbe igazol

Minden más foci
2025.01.22. 12:54
Ezek is érdekelhetik