PSG: Neymar hosszú távú szerződést ír alá – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 17:54
null
Neymar hosszú távon tervez Párizsban (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó sajtóhírek szerint négyéves szerződéshosszabbítást ír alá Neymar a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germainnél. 

 

Először Marcelo Bechler brazil újságíró közölte, hogy információi szerint Neymar hamarosan szerződést hosszabbít a PSG-vel, majd többek között egy francia rádióállomás, az RMC Sport is megerősítette ezt.

Ezek alapján a 28 éves brazil klasszis négy évvel hosszabbítja meg az eredetileg 2022-ig szóló kontraktusát a párizsi egyesülettel. Neymar a napokban már elárulta egy nyilatkozatában, hogy a 2019-es távozási szándékával ellentétben a PSG-nél képzeli el a jövőjét, és örülne, ha csapattársa és jó barátja, Kylian Mbappé sem igazolna el a klubtól.

Beilleszkedtem, nyugodtabb vagyok, szeretnék maradni, és remélem, Kylian is így dönt. Olyan, mintha testvérek lennénk, és nagyon szeretünk együtt futballozni, a célunk pedig az, hogy a PSG-t nagy csapattá tegyük” – mondta korábban a brazil.

Neymar 2017 nyarán igazolt Barcelonából a PSG-hez, máig átigazolási rekordösszegnek számító 222 millió euróért. Az azóta eltelt három és fél idényben három bajnoki címet, két Francia Kupát, két Francia Ligakupát, illetve két Szuperkupát nyert a csapattal, 2020 nyarán pedig bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába.

A párizsi időszaka alatt eddig 101 tétmérkőzésen lépett pályára, és 83 gól mellett 46 gólpasszt is kiosztott.


 

Legfrissebb hírek

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2025.08.18. 07:00

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57
Ezek is érdekelhetik