PSG: Minél előbb hosszabbítanánk az összes sztárunkkal – Leonardo

Vágólapra másolva!
2021.02.25. 17:50
null
Kylian Mbappé és Neymar szerződése is 2022 nyaráig szól a párizsiaknál (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy Neymar és a Ligue 1–ben szereplő Paris Saint-Germain már megegyezett egymással a szerződéshosszabbítást illetően, a brazil támadó azonban egyelőre nem írta alá új kontraktusát, míg a csapat másik sztárja, Kylian Mbappé még nem döntött a jövőjéről. A PSG sportigazgatója, Leonardo szeretné, ha minél előbb pont kerülne az ügyek végére.

 

A Ligue 1-ben címvédő PSG brazil sportigazgatója, Leonardo a francebleu.fr-nek adott interjújában beszélt többek között Kylian Mbappé és Neymar helyzetéről a klubnál.

„Mbappé szerződéshosszabbítása hosszú ideje az egyik fő téma a klubnál. Teljesen egyértelmű, hogy mi mit szeretnénk, és reméljük, hogy ő is a hosszabbítás mellett dönt majd. Ami Neymart illeti, a kontraktus megújítása jó úton halad, rajta múlik, hogy mikor írja alá – ez egyelőre még nem történt meg” – mondta a párizsiak sportigazgatója.

„Hasonló a helyzet Ángel Di Maríávalés Juan Bernattalis, szeretnénk, ha ők is újra aláírnának. Ez a négy feladat áll előttünk, és szeretnék, hogy amilyen gyorsan csak lehet, mind a négyen meghosszabbítanák a szerződésüket” – tette hozzá.

Kylian Mbappé és Neymar 2017 nyarán szerződött a PSG-hez, és 2022 nyaráig szól a megállapodásuk. Egybehangzó sajtóhírek szerint a brazil már elkötelezte magát, sőt nyilatkozott is ezzel kapcsolatban, a francia világbajnok támadót azonban jelenleg is számos csapattal boronálják össze, ráadásul már több hosszabbítási ajánlatot is elutasított.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
16 órája

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

F1
2025.09.05. 14:14

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik