Topolya: csatárt igazoltak, ismerős arc tért vissza

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.12. 09:45
null
Milan Djokics visszatért a Topolyához (Fotó: FK TSC)
A huszonhárom éves Milan Djokics a Topolyai SC első erősítése a téli átigazolási időszakban. A szuperligás Zlatibor játékosának nem lesz ismeretlen a topolyai közeg, hiszen öt évvel ezelőtt már szerepelt a TSC együttesében, igaz, a csapat akkor még a szerb harmadik ligában vitézkedett.

 

A klub nemrég kinevezett sportigazgatója, Mirko Jovanovics – aki a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Zoltán segédje volt – Djokics leigazolása után elmondta, a csatáron múlik majd, hogy kiharcolja-e a helyét a kezdőcsapatban, valamint azért is fontos a támadó érkezése, mert így eggyel nőtt a támadók száma, és nagyobb lett a konkurencia a csapatba kerülésért. „Djokics az őszi idényben háromszor, tavaly pedig hétszer volt eredményes. Topolyán lehetősége lesz a fejlődésre” – mondta Mirko Jovanovics.

A játékos a bemutatkozó sajtótájékoztatón köszönetet mondott a TSC vezetőségének, hogy bizalmat szavaztak neki, és hogy lehetőséget kapott a visszatérésre.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét magamra ölthetem a topolyai együttes mezét. Most már sokkal nagyobb klub annál, amekkora öt évvel ezelőtt volt” – nyilatkozta Djokics, aki hozzátette, igyekszik majd a lehető legjobb teljesítményt nyújtani hétről hétre.

A Topolyai SC már az új edző, Mladen Krsztajics irányításával kezdte meg a felkészülést január 8-án a tavaszi idényre a helyi akadémián. A csapat január 14-én, csütörtökön a törökországi Antalyába utazik, ahol tizennégy napig tartózkodik majd, és négy felkészülési mérkőzést játszik.

Tizenkilenc forduló után a Topolyai SC a nyolcadik helyen áll a húszcsapatos szerb Szuperligában. A TSC-nek ez a második idénye a legjobbak társaságában: a 2019–2020-as évadban a csapat a negyedik helyen végzett, s ezzel kiharcolta az európai kupaporondon való részvételt.

Legfrissebb hírek

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
17 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
2025.07.02. 20:30

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kerkez elismerően szólt a topolyai akadémiáról

Légiósok
2025.07.01. 21:56
Ezek is érdekelhetik