Salzburg: bejelentették Bukta Csaba szerződéshosszabbítását

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 16:25
null
Bukta Csaba 2022 nyaráig hosszabbított a Salzburggal (Fotó: Twitter)
Az osztrák élvonalban szereplő Red Bull Salzburg hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbítja a korosztályos magyar válogatott támadó, Bukta Csaba szerződését a 2021–2022-es idény végéig.

A 19 éves támadó a salzburgiak második csapatánál, az FC Lieferingnél szerepel jelenleg. A nyáron súlyos vállsérülést szenvedett, de október 30-án már újra pályára lépett, s a következő bajnokiján gólt szerzett.

„Bukta Csaba szerződését 2022. június 30-ig meghosszabbítottuk. A 19 éves magyar játékosunk 2018-ban került a Red Bull Salzburg Akadémiára Debrecenből. A 2017–2018-as és a 2018–2019-es idényben is bajnok lett az U18-as csapattal, és szerepelt az UEFA Ifjúsági Ligájában (ifjúsági Bajnokok Ligája – a szerk.) is. Bukta 2019 óta a klubunk második csapatánál, az FC Lieferingnél szerepel, amelyben 25 tétmérkőzésen eddig 9 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott”– áll a Red Bull Salzburg hivatalos oldalának közleményében.

Card

 

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
2025.10.03. 12:25

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Új szerződést írt alá a Man. City berobbanó akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.26. 19:21

NS-infó: a Liverpool jelezte, hosszabbítana Szoboszlaival – még ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:55

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

F1
2025.09.05. 14:14

Szerződést hosszabbított egyik legjobbjával a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 20:09

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28
Ezek is érdekelhetik