Guberáló helyett a „nép játékosa” lett: az Apacs leszáll

„A szegénységet megélni iszonyat nehéz. Az ember lelkében és gyomrában ugyanúgy fáj. Igazságtalan, hogy egyeseknek rengeteg jut, másoknak pedig mindenhez is kevés. És még igazságtalanabb az, hogy akiknek mindenük megvan, egy percig sem törődnek azokkal, akik nélkülöznek köröttük.”

Carlos Alberto Martínez avagy Tévez 1984 februárjában született, és az is csoda, hogy túlélte gyermekkora első éveit. Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, mikor édesanyja gondatlanságából leforrázta magát – hegei mind a mai napig látszódnak a nyakán és a mellkasán. Hónapokat töltött kórházban, a balesetet követően nem is a szülei, hanem a nagynénje családja nevelte tovább. Kevesen tudják, de a Tévez vezetéknevet is előttük tisztelegve vette fel. Azt pedig talán még kevesebben, mennyire mélyek és hitelesek a fentebb is idézett, szegénységről szóló szavai: a Copa90 írta le, tizenegyen éltek abban a kis lakásban, ahol felnőtt Buenos Aires egyik, ha nem a legrosszabb hírű negyedében, Fuerte Apache-ban.

Az argentin főváros külvárosa a kilencvenes években legkevésbé sem közbiztonságáról volt híres. Tévez az utcákon nap mint nap találkozhatott maffiaharcokkal, a szeme láttára elvérző emberekkel. Ezt a korszakot – no nem teljes történelmi pontossággal – feldolgozta a Netflix is, az Apache: The Life of Carlos Tevez, magyarul Boca Juniors: Carlos Tévez élete című nyolcrészes minisorozattal. Bár az alkotás nem feltétlenül a színészi játékról marad emlékezetes, Tévez személyes monológjai kellően hitelessé, érdekessé teszik, így érdemes lehet belepillantani.

Tévezt a küzdelmes gyerekkora formálta. Csupaszív, a nyomást jól tűrő, ugyanakkor kissé öntörvényű kisfelnőtt vált belőle. Tizenhárom éves korában jött el számára a nagy lehetőség: kedvenc csapata, a Boca Juniors szerződtette. Az argentin óriásnál azt is megfinanszírozták volna, hogy plasztikai sebészeti beavatkozással eltűntessék gyerekkori balesete nyomait, ám Tévez ezt visszautasította, mondván, a hegei éppúgy az énje részei, mint Fuerte Apache-ban szerzett véres emlékei. Hogy utóbbiakat sem akarta egyszerűen elfeledni, jól mutatja, mind a mai napig büszkén viseli a származására utaló „Apacs” becenevet.

Tizenhat és fél éves volt, amikor Carlos Bianchi irányítása alatt bemutatkozott a Boca felnőttcsapatában. Már ebben az évben megnyerte a Libertadores-kupát a Bocával – igaz, csupán epizódszereplőként.

Három évet, 75 bajnoki meccset és 26 gólt (110 tétmérkőzést, 38 gólt) követően, valódi közönségkedvencként lépett tovább, s lett a brazil Corinthians futballistája. 22 millió dollárnak megfelelő átigazolási díjával az akkori legdrágább Dél-Amerikán belül váltó labdarúgó lett. Újoncként 38 bajnokin 25 gólt szerzett a Corban, és első argentinként választották a brazil bajnokság legjobbjának.

Játékjoga mai szemmel nézve kifejezetten furcsa, háromszereplős tulajdonjoggal került anno a brazil csapathoz, a klub mellett menedzsment cégek birtokolták egy részét. Tévez karrierjében kulcsszerep jutott Kia Joorabchiannak, aki nem habozott, Brazíliát egyetlen idény után lecserélve Európába hozta a csatárt. Tévez a klubváltást az edzések szabotálásával harcolta ki magának. A Manchester United már ekkor érdeklődött iránta, de a klubvezetés nem volt hajlandó elfogadni a játékjogi „megosztottságot”, az MSI valamint a Global Soccer Agencies pedig nem volt hajlandó lemondani a részesedéséről. Ezt a huzavonát kihasználva a West Ham United lett a befutó – Tévez megkezdhette karrierje talán legszebb éveit a Premier League-ben.

Ahogyan a Corinthians, úgy a West Ham is csupán egy dobbantónak bizonyult. Tizenhatoson belüli robbanékonyságával és azon kívülről érkező bombaerős átlövéseivel egyaránt felhívta magára a figyelmet. Bár a londoniak ragaszkodtak volna Tévezhez, az ügynökségek átnyúltak a klub feje fölött és ezúttal megállapodtak a Manchester Uniteddel. A WHU és az MU hosszasan pereskedett egymással, végül a menedzsercégek mintegy kétmillió fontos kompenzációt fizettek a „kalapácsosoknak”, s a hullámok lassan, de biztosan elültek. Tévezt addig sem hátráltatták abban, hogy Sir Alex Ferguson irányítása alatt bajnok és Bajnokok Ligája-győztes legyen a 2007–2008-as idényben. A bajnokságban 14, minden sorozatot figyelembe véve 19 gólt tett a közösbe. Ám hiába játszott jól, amikor lehetőséget kapott, az elöl Cristiano Ronaldóra és Wayne Rooneyra építő csapatban nem tudott valódi főszereplővé előlépni.

A 2009-es bajnoki elsőséget követően ismét váltott… S nem kis meglepetésre a városi rivális, éppen csak Manszúr sejk kezei közé kerülő Manchester City ajánlatát fogadta el. Ha van klub, amelynél a Boca mellett már-már ikonná vált, akkor az a City. Négy idény alatt 148 tétmeccsen 73 gólig jutott. Az első évében 29 találattal az év játékosa lett, egy évvel később 20 bajnoki góllal (Dimitar Berbatovval holtversenyben) a PL gólkirálya. A 2011–2012-es idény egyéni sikerek helyett csapatsikert hozott: a City 44 év után ismét bajnok lett, Tévez viszont egy sérülés – no meg a Bayern München elleni BL-meccset követő házi eltiltása (nem volt hajlandó csereként beállni az Allianz Arénában) – miatt csak tizenháromszor léphetett pályára a bajnokságban. Távollétében egy másik argentin, Sergio Agüero tündökölt a Cityben.

Tévez 2012-ben állítólag már a visszavonuláson gondolkodott, sérülése alatt elhatalmasodott rajta a honvágy, újra és újra arról beszélt, csupán az motiválta a rehabilitációs munka idején, hogy egy nap még visszatérhessen a Boca Juniorshoz.

Ám a Buenos Aires-i hazatérésig még egy-két kihívás előtte állt. A 2013–2014-es idényben tizenegy gólt lőtt a PL-ben, ezzel összesen 202 bajnokin 84 góllal inthetett búcsút Angliának. Trófeái és egyéni teljesítménye, néha megosztó, ám a szurkolók számára így is szerethető karaktere alapján a The Athletic 2020-ban beválasztotta a Premier League történetének 60 legjobb futballistája közé. Tévez az 58. lett a toplistán.

Az olasz bajnokságban új hegemóniát építő Juventus ajánlatát fogadta el, két idény alatt kétszer lett bajnok, mind a kétszer a Juve és a liga legjobb játékosának is őt választották. Hiába marasztalták Torinóban, 31 évesen úgy érezte, tényleg eljött az idő, hogy visszaigazoljon a Bocához.

„Nincsenek előttem célok. Komolyan. Semmi. Megismerhettem Maradonát, megtisztelő módon játszhattam Riquelme oldalán, tudom, milyen érzés gólt lőni a Boca mezében a zsúfolásig telt Bombonerában, és Dél-Amerika bajnoka voltam a kedvenc csapatommal. Mit kérhetnék még a futballtól?” – mondta még 2003-ban az El Graficónak.

Tíz ok, amiért a Juventusnál két idény alapján is legendaként emlegetik

„Azért játszom, hogy boldog legyek és hogy boldoggá tegyem az embereket, akik szeretnek. Amikor az utcán sétálok és egy kisfiú elkiáltja a nevemet, büszkeséggel tölt el. Ez a legjobb. Persze tudom, hogy annak érdekében, hogy a családom jövőjét biztosítani tudjam, Európában is ki kell próbáljam magam.”

Ennyire volt hát előre eldöntött Tévez sorsa és hazatérése. Még el sem hagyta 2004-ben Argentínát, vagy egy évvel később a dél-amerikai kontinenst, már arra vágyott, hogy újra Buenos Aires utcáit járva tegye boldogabbá a helyiek mindennapjait…

A pénz, mint motiváció azért még egyszer főszerepet kapott, 2017-ben egy idényre Kínába, a Sanghaj Senhuához szerződött, de 20 tétmeccset követően már vissza is ment a Bocához. Ázsiában egy idényre 41 millió fontnyi fizetést kapott, ezzel abban az esztendőben a legjobban fizetett futballistának számított – mindezt, mint utólag fogalmazott „egy kis nyaralásért”. Utolsó időszakára a játéka átalakult, csatár helyett mind többször a középpálya támadó harmadában kapott szerepet, s a gólok helyett inkább a játék szervezését, a kulcspasszokat várták el tőle edzői.

A válogatottban 2015-ben szerepelt utoljára – javuló formáját látva hiába követelték a 2018-as vb-csapatba, nem kapott lehetőséget Oroszországban. 76-szor lépett pályára a csapatban és 13 gólt szerzett. Pechjére akadt a kissé idősebbek között Hernan Crespo,míg a kissé fiatalabbak közöttLionel Messi és Sergio Agüero, így sosem válhatott a nemzeti csapat első számú gólfelelősévé. Bár a 2004-es olimpiai aranyérmet leszámítva a nagy sikerek elkerülték Argentínával, így is sokat jelentett a szurkolóknak. Beszédes, 2010-ben a világbajnokságra készülve a válogatott legnépszerűbb tagjának választották a drukkerek. „El jugador del pueblo” – a nép játékosa, így emlegetik mind a mai napig.

Tévez talán utolsó nagy sikere a 2019–2020-as argentin bajnoki cím. 17 bajnokin kilenc gólt szerzett, köztük az utolsó fordulóban, a Diego Maradona vezette Gimnasia La Plata elleni győztes találatot. Tizenkilenc méterről vágott bombagólt a kapuba. A találkozó előtt Tévez éltette Maradonát, azt követően Maradona Tévezt. Mindez egészen különleges jelenetekhez vezetett: Tévez konkrétan csókot nyomott az argentin legenda szájára.

„Tudtam, hogy meg kell csókolnom Diegót, ez már szerencsét hozott. Néha tenned kell a szerencséért…” – magyarázta a mérkőzés után.

Még Angliában egyszer megkérdezték tőle, mit gondol, mi lett volna belőle, ha nincs a futball. „Cartonero” – felelte. Magyarra fordítva talán a guberáló fedi le leginkább a szó jelentését. Az argentinok cartonerókként emlegetik azokat a szinte nincstelen embereket, akik az utcákat járva, a szemetet túrva próbálnak olyan portékákra szert tenni, amiket később a mindennapi betevő reményében az utcákon továbbadhatnak.

Carlos Tévez talán nem lett a futball legfényesebben csillogó ékköve, de így is messze elkerülte, hogy az utcai szemét határozza meg a sorsát. Nehéz megmondani, hogy az önfejűsége nélkül vihette volna-e többre is, vagy épp az önfejűsége volt az, ami segített neki ennyit is elérni. Mindenesetre most elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a befejezés mellett döntsön.

Tévez visszavonul. Az Apacs leszáll.