Eurofutball: a Dinamo Tbiliszi megvédte címét a grúz bajnokságban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 17:04
null
A Dinamo Tbiliszi nyerte a grúz bajnokságot (Fotó: Getty Images, archív)
A Dinamo Tbiliszi megvédte a címét a grúz labdarúgó-bajnokságban, amelynek utolsó fordulóját csütörtökön rendezték – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI beszámolója szerint a fővárosiak a 18. forduló előtt két ponttal vezették a tabellát a Dinamo Batumi előtt, és mivel házigazdaként 3–0-ra legyőzték a nyeretlenül záró sereghajtó Merani Martvilit, megszerezték 18. bajnoki címüket.

A Dinamo Tbiliszi az augusztusban szerződtetett spanyol vezetőedző, Francisco Javier Munoz Llompart – sportági becenevén Xisco – irányításával kiesett az Európa-liga selejtezőjéből, miután 6–1-re kikapott a feröeri KÍ Klaksvíktól, amit az országban „nemzeti gyalázatnak” neveztek. Az élvonalban végül 12 győzelemmel, négy döntetlennel és két vereséggel zártak a fővárosiak.

A távirati iroda azt írja: Xisco számára egyáltalán nem volt ismeretlen a klub, hiszen játékosként 2011 és 2014 között két-két bajnoki címet, kupagyőzelmet és gólkirályi címet ünnepelhetett a Dinamóval, amelynek színeiben egyszer a bajnokság legjobbjának is megválasztották.

Az 1925-ben alapított Dinamo Tbiliszi kétszer (1964, 1978) nyerte meg a szovjet bajnokságot, egyszer (1981) pedig a Kupagyőztesek Európa-kupáját – emlékeztetett az MTI.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik