Női foci: akár három magyar bíró is ott lehet a 2023-as vb-n

Vágólapra másolva!
2020.11.20. 14:02
null
Kulcsár Katalin a tavalyi világbajnokságon is szerepet kapott (Fotó: AFP)
Kulcsár Katalin, Török Katalin és Vad Anita személyében három magyar bíró is bekerült a 2023-as női labdarúgó-világbajnokság játékvezetői felkészítő programjába – számolt be róla az mljt.hu.

 

„Az elmúlt években nyújtott szakmai tevékenységem elismerésének tekintem, és nagy örömmel tölt el, hogy immáron harmadszor vehetek részt a női világbajnokság felkészítő programjában – idézi a honlap Kulcsár Katalint. – Külön öröm számomra, hogy amíg 2015-ben egyedül képviseltem a magyar játékvezetést a világbajnokságon, addig tavaly nyáron Török Katalinnal működhettünk együtt a franciaországi vébén, és most arra kaptunk esélyt, hogy akár hárman, magyar trióként vehessünk részt az Ausztráliában és Új-Zélandon megrendezendő tornán. A végső jelölésre esélyeinket nagyban növelheti, hogy az MLSZ októberben elindított VAR-projektjében mind a hárman részt vehetünk. A képzés sikeres elvégzése és a VAR-rendszer későbbi gyakorlati használata nagy segítségünkre lehet a világbajnokságra való felkészülés során, hiszen a 2019-es vébé után ezen a tornán is videobírós rendszert alkalmaz a FIFA a játékvezetés eredményességének érdekében.”

„Meglepetésként ért a hír, óriási öröm és megtiszteltetés számomra, hogy beválasztott a FIFA a 2023-as vb-programba. Az UEFA égisze alatt már 2017 óta asszisztálok nemzetközi mérkőzéseken. 2019-ben lehetőségem volt a női U17-es Eb-n részt venni. A FIFA-programba történő kiválasztásom új kapukat nyithat meg számomra” – mondta Vad Anita.

A 2023-as női labdarúgó-világbajnokságot július 10. és augusztus 20. között rendezik meg Ausztráliában és Új-Zélandon.

Legfrissebb hírek

Ezt a pimaszságot! Hajhúzás miatt állították ki a németek játékosát a női labdarúgó Eb-n – videó

Minden más foci
2025.07.20. 10:40

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Girelli a hajrában négy közé fejelte az olaszokat a női labdarúgó Európa-bajnokságon

Minden más foci
2025.07.16. 23:09

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.12. 22:59

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.10. 23:23

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17
Ezek is érdekelhetik