NL: Tokmac is meghívót kapott a norvég válogatottba?

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.16. 10:56
null
Tokmac Nguen a Bicske elleni Magyar Kupa-meccs után az Ausztria elleni NL-mérkőzésen bizonyíthat? (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján adta hírül, hogy meghívót kapott a norvég válogatottba Tokmac Nguen. A zöld-fehéreknek azonban ellentmond a norvég szövetség tájékoztatása, a szervezet hétfő délelőtt közzétett listáján ugyanis nem szerepel a játékos neve.

 

Mint ismert, a teljes norvég nemzeti csapatnéhány napja karanténba került,miután kiderült, hogy pozitív lett a koronavírustesztjeOmar Elabdellaouinak. Az ország szigorú egészségügyi szabályai miatt vasárnap el sem utazhatott a válogatott Bukarestbe, ahol Romániával csapott volna össze a Nemzetek Ligájában, ráadásul az„első számú keret” tagjai a szerdai, Ausztria elleni találkozón sem léphetnek pályára.

A norvég szövetség ezen okból kifolyólag ideiglenes játékosállományt hívott be, amelyben – mint a Ferencváros tájékoztatásában olvasható – szerepel az FTC nagyszerű formában lévő támadója, Tokmac Nguen is.

 

A zöld-fehéreknek azonban ellentmond a norvég szövetség tájékoztatása, a hétfő délelőtt közzétett listán ugyanis nem szerepel a játékos neve.


Tokmaca norvég VG-nekvasárnap elmondta, hogy hazája szövetsége ugyan valóban megkereste, de nem játszhat, miután kisebb sérülése, valamint a gárda sűrű menetrendje miatt az FTC nem engedte el.

„Már megerősítették. Nagyon sajnálom, de nem tudok mit tenni. Bármivel próbálkozhattam volna, a klub úgy döntött, hogy nem enged el.”

A kenyai születésű Nguen ötéves korától egészen a Ferencvárosba igazolásáig Norvégiában élt, egy-egy alkalommal szerepelt az U18-as és az U19-es válogatottban is, de a felnőtteknél még nem mutatkozott be– igaz,korábban is behívtákmár a nemzeti együttesbe, de akkor nem jutott szóhoz.

Az ügyben megkerestük a Ferencvárost, de egyelőre nem kaptunk választ.

Legfrissebb hírek

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
15 órája

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
21 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28
Ezek is érdekelhetik