Légiósok: A Leipzig vagy a Dortmund ideális lenne Szoboszlai számára – Petry

Vágólapra másolva!
2020.11.20. 17:32
null
Petry Zsolt szerint Détári Lajos óta nem volt ekkora tehetség Magyarországon (Fotó: AFP)
Petry Zsolt, a Hertha BSC kapusedzője és a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapusa volt a Sport TV Mai Helyzet című műsorának vendége, melyben elmondta, hogy szerinte Szoboszlai Dominik számára az lenne a legjobb döntés, ha a Red Bull Salzburg után Lipcsében, vagy a Dortmundban folytatná karrierjét. 

Nagyon régóta, talán Détári óta nem volt ilyen képességű játékos Magyarországon, legalábbis én nem emlékszem, hogy lett volna. Voltak nagyon jó futballistái a magyar válogatottnak azóta is, de benne egyesül nagyon sok minden abból, ami a mostani európai futballban keresett. Rettentő jól lát a pályán, iszonyú jó játékintelligenciája van, ami manapság az egyik leginkább döntő, hogy csúcsteljesítményt tudjál nyújtani ezen a szinten” – kezdte Szoboszlai Dominik méltatását a Hertha BSC kapusedzője.

„Én azt mondom az eddigi tapasztalataim alapján, hogy a környezete nagyon jól védi őt a nagy szavaktól, akár a sajtótól, a körülötte lévő játékosoktól, vagy a menedzserek támadásaitól. Szerintem, ha ezt ő ilyen tisztán és értelmesen fogja fel, akkor következő lépésként biztosan nem egy ilyen sztárcsapatot választ, hanem egy olyan csapatot, mint például a Bundesligában az RB Leipzig vagy a Dortmund, ahol a következő lépést meg tudja tenni. Azért az osztrák bajnokságból elkerülni akár egy olasz, spanyol vagy német nagycsapatba, az nagyon nagy ugrás. Sokkal jobbat tenne neki, ha ezt a köztes lépést megtenné– zárta Petry Zsolta véleményét a magyar labdarúgó-válogatott és a Red Bull Salzburg 20 éves tehetségéről.

A teljes interjútidekattintva megtekintheti.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
18 perce

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott az AC Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2 órája

Videó: fantasztikus Szoboszlai-csavarás a Milan kapujában!

Légiósok
3 órája

Dupla Tízes: keretében három magyarral PL-címvédésre és BL-győzelemre hajt a Liverpool

Angol labdarúgás
22 órája

Liverpool: videón Szoboszlai gólpassza és Pécsi védése a Stoke City ellen

Angol labdarúgás
2025.07.21. 09:29

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.07.13. 15:08

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik