Kína: a helyi szövetség még szigorúbb anyagi szabályokat vezet be

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.17. 10:45
null
A jövőben még szigorúbb gazdasági feltételeknek kell megfelelniük a kínai élvonal klubjainak (Fotó: AFP)
Cseng Hszü-jüan, a Kínai Labdarúgó-szövetség elnöke bejelentette, hogy az év végéig újabb gazdasági szigorítások várhatók a profi klubok számára – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI arról ír, a sportvezető a Hszinhua kínai állami hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette: az együtteseknek tovább kell csökkenteniük a bérköltségüket annak érdekében, hogy az országban életben tudják tartani a profi futballt. Cseng Hszü-jüan tavaly augusztusban vette át a szövetség irányítását, és azóta folyamatosan pénzügyi óvatosságra inti a klubokat. Ennek érdekében még a következő szezon rajtja előtt újabb intézkedések meghozatalát helyezte kilátásba.

„A profi bajnokságok csak észszerű pénzügyi feltételek mellett tudnak jól működni. A fenntarthatatlanság legfőbb oka a klubok túlköltekezése, amin változtatni kell. Ellenkező esetben a profi bajnokságokat nem lehet hosszú távon működtetni” – idézte a hírügynökség. Hozzátette: biztos abban, hogy még az év végéig újabb intézkedéseket dolgoznak ki a kiadások visszaszorítása, azon belül elsősorban a játékosok fizetésének csökkentése érdekében.

Cseng Hszü-jüan felügyeletével januárban már bevezették a fizetési plafont: a légiósok kereseti lehetőségét évi 3.3 millió dollárban (998 millió forintban) maximalizálták, míg a kínai labdarúgók esetében 1.4 millió dolláros határt húztak meg – teszi hozzá a távirati iroda.

Az MTI emlékeztet, Hszi Csin-ping kínai elnök évekkel korábban beszélt arról a vágyáról, hogy Kína labdarúgásban stabilan a világ legjobbjai közé tartozzon. Ezt követően az ország legtehetősebb magánvállalkozásai óriási összegeket biztosítottak a profi klubok számára, hogy ezzel emeljék Kínában a bajnokság színvonalát és segítsék a hazai játékosok fejlődését. Az elmúlt években azonban sorra vezették be azokat a szabályokat, amelyek elsősorban azokkal a légiósokkal voltak kapcsolatosak, akikre nagyobb összeget fordítottak a klubok. Például a külföldi játékosok transzferdíját 2018 óta százszázalékos adó terheli, ezután jelentősen csökkentek az ilyen jellegű átigazolások – zárul a távirati iroda beszámolója a kínai fejleményekről.

Legfrissebb hírek

Az MU megállapodott Mbeumóról; olasz válogatott csatárt igazolt a Napoli – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
58 perce

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
2 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
3 órája

Szerződést bontott korábbi kapitányával a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
6 órája

A román sajtóban is Vécsei kimaradt 11-eseiről esett a legtöbb szó

Európa-liga
8 órája

„Mindig az elsők között futottam” – Détári Lajos exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportrádiónak

Magyar válogatott
Tegnap, 14:14

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
Tegnap, 8:56

Egyelőre zárt kapukat dönget a Bayern Nick Woltemade ügyében; megvan a lengyelek új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.07.16. 16:02
Ezek is érdekelhetik