El: felfüggesztették a gyűlölködő sajtófőnököt

Vágólapra másolva!
2020.11.04. 16:56
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) felfüggesztette az azeri Qarabag sajtófőnökét, aki Örményországot szidalmazó bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. Ennek következtében Nurlan Ibrahimov már a csapat csütörtöki Európa-liga mérkőzésén sem dolgozhat a török Sivasspor ellen.


 

Az örmény szövetség kizáratná az El-ből a Qarabagot (Fotó: AFP)
Az örmény szövetség kizáratná az El-ből a Qarabagot (Fotó: AFP)

A két ország között feszült a helyzet a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban és környékén zajló összecsapások miatt.

Az UEFA korábban már megrovásban részesítette az azeri klubot és játékosait, mert a második számú európai kupasorozat egyik mérkőzésen katonai tisztelgést mutattak be.

Az örmény szövetség közben arra kérte az UEFA-t, zárja ki a sorozatból a Qarabagot, amelynek sajtófőnöke azt írta: „válogatás nélkül kellene megölni minden örményt, öreget és fiatalt”. Az UEFA már megkezdte a fegyelmi eljárást az ügyben, döntés hétfőn várható.

Legfrissebb hírek

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:54

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Három helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.09.18. 11:10

A Benfica kapitánya: Bocsánatot kérek minden szurkolótól, aki jegyet vett a Qarabag ellen!

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:13

A Qarabag idegenben kétgólos hátrányból győzte le a Benficát

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:59

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
2025.09.10. 12:30
Ezek is érdekelhetik