Szerb Kupa: a Topolya nehezen, de bejutott a nyolcaddöntőbe

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 17:52
null
Szabó Zoltán együttese bejutott a Szerb Kupa nyolcaddöntőjébe (Fotó: FK TSC, archív)
Egy kemény, némely pillanatokban már-már a durvaság határát feszegető mérkőzésen a Topolyai SC Krusevacon 2–0-s győzelmet aratott a másodosztályú Trajal ellen, így bejutott a Szerb Kupa nyolcaddöntőjébe.

 

A vendégek a 81. percben szerezték meg a vezetést a remek formában levő, a bajnokságban már kilenc gólnál járó Nenad Lukics révén, a végeredményt pedig Djuro Zec állította be a ráadás első percében.

Szabó Zoltán vezetőedző, ígéretéhez híven, lehetőséget adott azoknak a játékosoknak, akik a bajnokságban kevesebb percet töltenek a pályán. A gólokat azonban olyan, ezúttal csereként beálló labdarúgók szerezték, akik alapembernek számítanak az élvonalbeli mérkőzéseken.

A TSC legközelebb hétfőn lép pályára, amikor a zentai városi stadionban a Csukaricskit fogadja a szerb Szuperliga 12. fordulójában.

SZERB KUPA
1. FORDULÓ

Trajal Krusevac (II.)–Topolya 0–2
Partizan Beograd–FK Bacska 2–0
Partizan: Holender Filipet nem nevezték a mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

Kínos, súlyos vereséggel mutatkozott be a Topolya új vezetőedzője

Minden más foci
12 órája

Kinevezték a Topolya új vezetőedzőjét – hivatalos

Minden más foci
2025.02.28. 18:23

Rátgéber László Topolyán tartott előadást

Kosárlabda
2025.02.27. 22:21

Palágyi: Az építkezés időszaka következik Topolyán

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 16:06

A Jagiellonia szurkolói az Avanti ragazzi di Budát énekelték a Topolya tiszteletére – videó

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 15:45

Odahaza is 3–1-re nyert a Jagiellonia Bialystok, kiesett a Topolya

Európa-konferencialiga
2025.02.20. 22:55

A szakadék széléről táncolnának vissza Sallai Rolandék az Európa-ligában

Európa-liga
2025.02.20. 10:03

Hazai pályán kapott ki hódsági ellenfelétől a későn ébredő Topolya

Minden más foci
2025.02.16. 19:00
Ezek is érdekelhetik