Román Kupa: túlórázott az élvonalbeli ellenfélért az FK Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 16:29
null
Megszenvedett, de továbbjutott a Csíkszereda (Fotó: fkcsikszereda.ro)
Hosszabbításban kicsikart győzelemmel jutott fel a Román Kupa 32-es főtáblájára az FK Csíkszereda, amely szerda délután Brassóban nyert a harmadik ligás SR Municipal ellen 1–0-ra.

 

A másodosztályú székelyföldi együttes ugyan az első perctől az utolsóig uralta a mérkőzést, ám támadói roppant pontatlanul lőttek, még a ziccerig kijátszott helyzetekben is ritkán találták el a kaput.

A legnagyobb csíki helyzetek a második félidő elején maradtak ki, előbb Bor Dávid fejelt közelről a lécre, a kipattanó labdát pedig Mészáros András vágta fölé, majd az egyedül kiugró Botorok János a kapusba lőtt. Az előző két körben is 11-esekkel továbbjutó hazai csapat a hosszabbításban is kivárásra játszott, ám végül az FK két utánpótláskorú játékosa eldöntötte a továbbjutást: Salvatore Marrone balról középre adott labdáját az ötösön magára hagyott Botorok a bal alsó sarokba fejelte.

A következő körben már a Liga 1 csapatai is bekapcsolódnak a kupaküzdelmekbe, így Csíkszereda a két évvel ezelőtti, Dinamo ellen kiharcolt negyeddöntőbe jutás után most újra élvonalbeli ellenfelet fogadhat.

ROMÁN KUPA
4. FORDULÓ
SR Municipal Brasov (III.)–FK Csíkszereda (II.) 0–1
(Botorok 110.) – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
7 órája

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35

Ismét a Ferencvárostól igazolt védőt a Csíkszereda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 16:39

Nem tudott győzni odahaza a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.01. 16:59

Ismét a Ferencvárosból igazolhat a Csíkszereda – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 15:18

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

A Csíkszereda vereséget szenvedett a Botosani otthonában

Minden más foci
2025.08.23. 17:42

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54
Ezek is érdekelhetik