Szerbia: megsérült a válogatott alapembere, ellenünk sem játszhat

Vágólapra másolva!
2020.09.28. 14:26
null
Filip Koszticsra hetekig nem számíthatnak Frankfurtban és a szerb válogatottnál sem (Fotó: AFP)
A berlini Hertha elleni német bajnoki találkozó 15. percében Jordan Torunarighával, a hazaiak középső védőjével ütközött össze a szerb Filip Kosztics. Az Eintracht Frankfurt csatárát azonnal le is cserélte Adi Hütter, a vendégek szakvezetője, s nem sokkal később az is kiderült, hogy Kosztics nem szenvedett keresztszalag-szakadást, csak meghúzódtak a szalagok, de így is többhetes kényszerpihenő vár rá.


A hírt az Eintracht Frankfurt után a Szerb Labdarúgó-szövetség is megerősítette, s hozzátették, Ljubisa Tumbakovics, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya nem számíthat Koszticsra, a válogatott oszlopos tagjára a Norvégia elleni Eb-selejtezőn. A támadó október 11-én Belgrádban a Magyarország elleni találkozón sem lép pályára, s kihagyja a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést is, amelyet három nappal a belgrádi találkozó után rendeznek meg Isztambulban.

Szerbia két forduló után egy ponttal a kvartett utolsó helyén áll, igaz, a törökök csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg Tumbakovics együttesét. A csoportot Oroszország vezeti hat ponttal, Magyarország három ponttal a második.


Legfrissebb hírek

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

A nyolcaddöntőben búcsúztak a címvédő szerbek a női röpi vb-n

Röplabda
2025.08.29. 17:38

Sztojkovics meghívta a szerb válogatottba a Partizan félig magyar tehetségét

Minden más foci
2025.08.19. 12:38

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
2025.07.30. 20:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43
Ezek is érdekelhetik