Románia: Fehérvárról és Felcsútról is válogattak

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 18:05
null
Adrian Rus (Fotó: Török Attila)
Két NB I-ben szereplő játékos, a védő Adrian Rus (Mol Fehérvár) és a középpályás Alexandru Baluta (Puskás Akadémia) is bekerült a román labdarúgó-válogatott előzetes keretébe az októberi Eb-pótselejtezőre és Nemzetek Ligája-találkozókra.

 

Mirel Radoi szövetségi kapitány pénteken azokat a külföldön futballozó játékosokat nevezte meg, akik szóba jöhetnek a végleges kerethirdetésnél.

A magyar klubban szereplő két játékos a szeptemberi találkozókra nem kapott meghívót; Rus legutóbb tavaly novemberben, a Spanyolországban 5–0-ra elvesztett találkozón szerepelt a román válogatottban, Baluta pedig 2018 júniusában, a finnek ellen 2–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen.

Románia október 8-án Izlandon játszik az Európa-bajnokság pótselejtezőjében, ennek a találkozónak a győztese lesz novemberben a Bulgária–Magyarország mérkőzés nyertesének az ellenfele.

A Nemzetek Ligájában október 11-én Norvégiában, 14-én pedig Ausztria ellen, hazai pályán játszik a román válogatott.

A ROMÁN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Ciprian Tatarusanu (Milan), Florin Nita (Sparta Praha), Ionut Radu (Inter), Silviu Lung (Kayserispor)
Védők: Romario Benzar (Lecce), Vasile Mogos (Cremonese), Bogdan Tiru (Jagiellonia), Ionut Nedelcearu (FK Ufa), Dragos Grigore (Ludogorec), Alin Tosca (Gaziantep), Vlad Chiriches (Sassuolo), Cornel Rapa (Cracovia), Cristi Ganea (Arisz), Adrian Rus (Mol Fehérvár)
Középpályások: Sergiu Hanca (Cracovia), Razvan Marin (Cagliari), Alexandru Cretu (NK Maribor), Dorin Rotariu (Asztana), Nicolae Stanciu (Slavia Praha), Ianis Hagi (Rangers), Alexandru Mitrita (New York City FC), Alexandru Maxim (Gaziantep), Alexandru Baluta (Puskás Akadémia), Erik Bicfalvi (Ural)
Támadók: Claudiu Keserü (Ludogorec), George Puscas (Reading)

Legfrissebb hírek

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2025.05.10. 13:24

Jégkorong-vb: kiesett a székelyekkel felálló román válogatott

Jégkorong
2025.05.02. 17:13

Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel egyeztetett a magyarellenes cselekmények miatt

Minden más foci
2025.04.04. 23:29

Gól nélküli döntetlent játszott a Csíkszereda és a Steaua Bucuresti

Minden más foci
2025.04.03. 17:53

Jenei Imre életjáradékot kap a román államtól

Minden más foci
2025.04.02. 13:47

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
2025.03.26. 10:28
Ezek is érdekelhetik