Norvégia: profi szerződést kapott Solskjaer legidősebb fia

Vágólapra másolva!
2020.09.10. 12:10
null
Az ifjú Solskjaer (balra) első profi szerződését kapta (Fotó: kristiansundbk.no)
Hivatalos honlapján közölte a norvég élvonalban szereplő Kristiansund BK, hogy profi szerződést kötött a saját nevelésű bal oldali középpályásával, Noah Solskjaerral.


A 20 éves középpályás Noah Solskjaer az elmúlt nyáron ugyan már átesett a bemutatkozáson a Kristiansund felnőttcsapatánál, mégpedig az édesapja, Ole Gunnar Solskjaer által irányított Manchester United elleni felkészülési mérkőzésen. A tavaly nyári bemutatkozás után aztán az elmúlt idényben visszatért a csapat utánpótlásához, s a klub akadémiájának csapatában 30 mérkőzésen lépett pályára.

A Kristiansund szerdán hivatalos honlapján közölte, hogy egyéves profi szerződést kötött az ifjú Solskjaerral, akit jól helyezkedő, intelligens labdarúgónak jellemeznek, kiemelve, hogy jól látja a játékot, aminek köszönhetően mindig az ellenfele előtt tud járni egy-két lépéssel.

Legfrissebb hírek

Videó: az ötödosztályú csapat kapusa mind a négy 11-est védve ejtette ki az élvonalbeli riválist

Minden más foci
2024.04.11. 11:07

Videó: „Nem kell így a gól” – az év egyik legsportszerűbb jelenete Norvégiából

Minden más foci
2023.04.17. 14:59

Díj: megint Haaland lett az év labdarúgója Norvégiában

Angol labdarúgás
2023.01.25. 14:01

MU: Solskjaer fia is beszállt, odaszúrt Mourinhónak

Angol labdarúgás
2021.04.13. 15:58

Videó: megkeresték a FIFA egyik legrosszabb kapusát, és leteszelték

Minden más foci
2021.02.13. 16:18

Norvégia: Erling Haaland lett az év játékosa

Minden más foci
2020.12.20. 21:22

Aranycipő: norvég, dán, svéd az élen, de Lewandowski már közelít!

Minden más foci
2020.12.08. 12:08

Norvégia: Sikerült feljebb lépnem – Gángó András

Minden más foci
2020.04.22. 11:37
Ezek is érdekelhetik