Oroszország: bírói részrehajlás miatt törölhetnek végeredményt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 20:22
null
Leonyid Fedun a Szpartak kilépését helyezte kilátásba (Fotó: AFP)
Játékvezetői részrehajlás miatt törölhetik a Szpartak Moszkva–PFK Szocsi (2–2) orosz élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés végeredményét.

 

A fővárosban rendezett vasárnapi találkozón Vaszilij Kazarcev játékvezető két büntetőt is ítélt a vendégeknek, akik mindkettőt értékesítették, a másodikat közvetlenül a lefújás előtti percekben.

Card

A Szpartak tulajdonosa, Leonyid Fedun nem sokkal a meccs után azt mondta, hétfőn (ma) bejelenti, hogy klubja kilép a bajnokságból. Alekszandr Zsukov, az orosz parlament alsóházának (Állami Duma) alelnöke hétfőn leszögezte, hogy a végeredményt meg kell semmisíteni.

„Úgy gondolom, bárki számára, aki ismeri a futballt, nyilvánvaló volt, hogy a játékvezető döntése elfogult volt a tizenegyesek megítélésénél. Véleményem szerint az orosz szövetségnek nagyon komolyan kell vennie ezt az ügyet. Az eredményt meg kell semmisíteni, a játékvezetőket pedig ki kell zárni” – nyilatkozta.

Zsukov hozzátette, a Szpartak nem hagyhatja el a bajnokságot, a klubtulajdonost az érzelmei vezették, amikor nyilatkozott.

„Amit tegnap láttunk, annak nyilvánvalóan nem sok köze volt a sporthoz” – vélekedett.

Kassai Viktor, az orosz szövetség játékvezetői bizottságának vezetője elismerte, hogy Vaszilij Kazarcev hibát követett el a második büntető megítélésénél, mert azt nem előzte meg szabálytalanság.

Az élvonal szabályai szerint egy meccs eredményét csak az orosz szövetség ellenőrző és fegyelmi bizottsága törölheti, ezt pedig jelen esetben a Szpartak Moszkvának kell kérvényeznie.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Kassai Viktor: Nem a megállók voltak szépek, hanem az út

Minden más foci
2025.06.30. 17:27

Kassai Viktor marad az osztrák futballjátékvezetők vezetője

Minden más foci
2025.06.30. 15:17
Ezek is érdekelhetik