Ligue 1: a Real-kiszemelt szépségdíjas góljával nyert a Rennes

Vágólapra másolva!
2020.08.29. 23:00
null
Eduardo Camavinga gólja kellett a Rennes sikeréhez (Fotó: AFP)
Két kiállítást és három gólt – köztük Eduardo Camavingáét – hozott a Rennes és a Montpellier összecsapása a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) második fordulójában. A találkozót a hazai csapat nyerte meg 2–1-re.

A Rennes döntetlennel, a Montpellier vereséggel nyitotta a 2020–2021-es idényt, így az volt a kérdés, összejön-e valamelyikük számára az első győzelem. A siker felé már az első félidőben öles lépteket tett a Rennes, amely Damien Le Tallec öngóljával előnybe, majd Florent Mollet kiállítása után emberelőnybe is került (1–0).

A fordulást követően is uralták a mérkőzést a hazaiak, s bár a 73. percben a játékvezető kiállította közülük Martín Terrier-t, a Real Madriddal is összeboronált, 17 éves Eduardo Camavinga találatával kétgólosra tudták növelni az előnyt. Az ifjú középpályás mágnestáblára illő akció végén, négy védő által körülvéve tudta kilőni higgadtan a bal alsót. A végjátékban Gaetan Laborde szépített, de ez már nem okozott komolyabb aggodalmat a Rennes számára (2–1).

CAMAVINGA GÓLJA

Az esti összecsapáson a Nice Kasper Dolberg duplájával győzött Strasbourgban, így a második mérkőzését is megnyerte az új bajnokságban.

FRANCIA LIGUE 1
2. FORDULÓ
Rennes–Montpellier 2–1
(Le Tallec 22. – öngól, Camavinga 77., ill. Laborde 91.)
Strasbourg–Nice 0–2
(Dolberg 37., 59. – az elsőt 11-esből)

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik