Liga 1: „Normális döntés született” – véli a Sepsi elnöke

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 17:00
null
Diószegi László: Az idény előtt nagyjából erre a helyezésre számítottunk (Fotó: Földi Imre)
Mint arról beszámoltunk, online végrehajtó bizottsági ülésen szavazta meg a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az élvonal létszámemelését, így oldva meg a szerdán lezárt 2019–2020-as idény végeredményének napok óta tartó vitáját. Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke úgy véli, „normális” döntés született.

 

„Voltaképpen normális döntés született, nem kell számolgatni az együtthatót, hanem mindenki marad a helyén. Az idény előtt nagyjából erre a helyezésre számítottunk, Leo Grozavu vezetőedző szerződését is úgy kötöttük meg, hogy ha ezt eléri, – egy fegyelmi melléklet beiktatásával – hosszabbítunk vele. A létszámemelés szerintem elsősorban a kis csapatoknak jó, és hát mi sem vagyunk topklub. A következő idényben több gyengébb együttes lesz nálunk, nem kezdhetjük olyan hullámzóan az évadot, mint legutóbb.”

A LIGA 1 VÉGEREDMÉNYE
Felsőház:
1. CFR 49 pont, 2. Craiova 44, 3. Astra 33, 4. Botosani 32, 5. FCSB 31, 6. Gaz Metan 25
Alsóház: 1. Viitorul 43, 2. Hermannstadt 35, 3. Sepsi 34, 4. Clinceni 32, 5. Voluntari 31, 6. Poli Iasi 30, 7. Dinamo 25, 8. Chindia 23

Legfrissebb hírek

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
4 órája

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.08.30. 15:13

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07

Liga 2: kapusának köszönhetően szerzett pontot a Sepsi

Minden más foci
2025.08.09. 12:52

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.03. 12:27
Ezek is érdekelhetik