Focigála: a kiváló nevelőedzőre, Jung Józsefre emlékeznek Szabadbattyánban

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 13:29
Öt éve hunyt el Jung József, akit nemcsak szűkebb pátriájában, Szabadbattyánban, hanem Fejér megyében, sőt az egész országban nagy tisztelet övezett. Az élők sorából 66 esztendősen távozó, elsősorban az utánpótlásban ténykedő szakember sokáig Székesfehérváron dolgozott, a Vidivel 1997-ben országos ifjúsági bajnokságot nyert. Később Dunaújvárosban tett rengeteget a fiatalok fejlődéséért, mi több, 2003-ban az NB I-es Dunaferr irányítását is átvette egy időre. Karrierje során számos olyan tehetségnek volt a nevelőedzője, akiből idővel élvonalbeli futballista vált.

Jung József emléke előtt tisztelegve immár ötödik éve rendeznek reggeltől estig tartó, különböző programokkal színesített focigálát Szabadbattyánban. A szombaton kilenc órakor kezdődő utánpótlástornán tíz csapat vesz részt, 17 órától pedig a nagyközség öregfiúk csapata játszik a megyei válogatottal. Az utolsó meccs lefújását követően pedig kezdődhet a jótékonysági sportbál – a befolyt összeggel a helyi utánpótlást támogatják a szervezők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik