DAC: koronavírus a ligában, halasztják a szerdai kupameccset

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.17. 18:06
null
A Ligás Klubok Uniójának közleménye szerint a hétvégi forduló mérkőzéseit nem érinti a halasztás veszélye (Fotó: Török Attila)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő DAC a hivatalos honlapján tette közzé, hogy elhalasztották a szerdai, Pöstyén elleni kupameccsét.

 

A dunaszerdahelyi klubhonlap beszámolója szerint a Fortuna Liga egyik csapatánál felbukkant a koronavírus, ezért minden olyan kupameccset, amelyen élvonalbeli csapat lenne érdekelt, határozatlan időre elhalasztottak.

„A Szlovák Labdarúgó-szövetség a Fortuna Liga egyik csapatánál található pozitív COVID–19 teszt alapján határozatlan ideig elhalasztja a Fortuna Ligában szereplő csapatok mérkőzéseit a Slovnaft Cup legközelebbi fordulójában, amely a SZLSZ hatásköre alá esik. A kupa második fordulóját e hét folyamán, kedden és szerdán, tehát 2020. augusztus 19-én és 20-án rendezik. A SZLSZ ezzel a lépéssel szeretné megelőzni a koronavírus esetleges tovább terjedését a regionális klubokban és az élvonalbeli csapatoknál– főleg azoknál, amelyek érdekeltek az európai kupasorozatokban” – olvasható a DAC honlapján.

A klub hozzáteszi, a Ligás Klubok Uniójának közleménye szerint a hétvégi forduló mérkőzéseit nem érinti a halasztás veszélye, s a következő napokban mindegyik élvonalbeli csapat átesik a tesztelésen.

Legfrissebb hírek

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
2 órája

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34

Vitális és Gavrics is végleg az ETO FC Győrhöz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:51

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Felkészülés: gól nélküli döntetlent ért el a DAC ukrán ellenfelével szemben

Minden más foci
2025.07.10. 21:13

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Felkészülés: háromgólos DAC-győzelem, komáromi vereség

Minden más foci
2025.07.05. 20:37
Ezek is érdekelhetik