Ajax: tesztelték a csapatot, 13 ember átesett a járványon

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 16:57
null
A szakértők szerint a Getafe elleni El-meccs a ludas a viszonylag magas számért (Fotó: AFP)
Tizenhárom ajaxosnál mutattak ki antitesteket – írja a De Telegraaf. A klub játékosait és alkalmazottjait júniusban tesztelték koronavírusra. A 90 vizsgált ember közül tizenháromnál lett pozitív az eredmény.

 

A De Telegraaf információit az Ajax kommunikációs osztálya is megerősítette. A beszámoló szerint az Eredivisie csonka idényében élen záró amszterdami együttes mellett a Jong Ajaxként futó tartalékcsapat keretének tagjait, valamint a két csapat teljes stábját ellenőrizték.

„Ma már senki sem beteg, és leszámítva André Onanát, akinek kisebb bokasérülése van, mindenki bevethető, játékra kész” – idézi a klub válaszát a lap.

A De Telegraaf hozzáteszi, az Ajax februárban a Getafe vendégeként lépett pályára, Madrid pedig az első európai gócpontok közé tartozott, így könnyen lehet, hogy a játékosok ott kerültek kapcsolatba a vírussal.

Hollandiában a tervek szerint szeptember 13-án kezdődhet el az új idény. Az Ajax a Sparta Rotterdammal mérkőzik az első fordulóban.

Legfrissebb hírek

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.04.18. 23:05

Nikitscher kezdő volt, a Valladolid a Getafétől is kikapott, és szinte reménytelen helyzetbe került

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 20:30

La Liga: mozgalmas első félidő után győzött a Villarreal a Getafe vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.03.30. 16:12

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

A Real Betis 0–2-ről felállva győzött a Leganés otthonában; nyert a Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 18:17

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Megbosszulta magát a kiállítás, a hajrában fordított az Atlético ellen a Getafe

Spanyol labdarúgás
2025.03.09. 16:17
Ezek is érdekelhetik