Videó: abszurd jelenetsor, háromszor maradt ki a tizenegyes

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.07.12. 10:52
Háromszor hagyta ki ugyanazt a büntetőt a román labdarúgó-másodosztály rájátszásában a Petrolul Ploiesti, így kettős emberelőnyben is csak gól nélküli döntetlent játszott a Rapid ellen.

A feljutásra hajtó két csapat szombat esti mérkőzésén a bukaresti vendéggárda már a 28. perctől tíz emberrel játszott, amikor Rares Lazar megkapta a második sárga lapját.

A 65. percben tizenegyeshez jutott a Petrolul, de Sergiu Arnautu lövését hárította Mihai Popa. A gólvonalat felügyelő Tunyogi Ferenc partjelző azonban jelezte, hogy a vendégkapus jócskán a lövés előtt kiugrott, így Iulian Dima játékvezető újrarúgást rendelt el és sárga lapot adott Popának. A 19 éves hálóőr Laurentiu Marinescu büntetőjét is kivédte, de ismét idő előtt elhagyva a gólvonalat – Tunyogi megint jelzett, Dima pedig második sárga lappal kiállította a látványosan dühöngő Popát.

A Rapid kapujába becserélt 18 éves Alexandru Tataru már maradt a gólvonalon, és védenie sem kellett: a paraguayi David Mezza Colli a kapu fölé bikázta a labdát. A Rapid pedig kilenc játékossal is kibekkelte a hátralevő időt, így a Liga 2 hatcsapatos rájátszásának eddig lejátszott négy mérkőzéséből immár a harmadik zárult gól nélkül. Igaz, a negyedik viszont gólzápos volt: a Turris Turnu Magurele csütörtökön 4–3-ra nyert Aradon a listavezető UTA ellen.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2025.05.10. 13:24

Jégkorong-vb: kiesett a székelyekkel felálló román válogatott

Jégkorong
2025.05.02. 17:13

Szijjártó Péter a román külügyminiszterrel egyeztetett a magyarellenes cselekmények miatt

Minden más foci
2025.04.04. 23:29

Hiába a több mint félórás emberelőny, kikapott a Petrolultól a Sepsi

Minden más foci
2025.04.04. 21:30

Gól nélküli döntetlent játszott a Csíkszereda és a Steaua Bucuresti

Minden más foci
2025.04.03. 17:53

Jenei Imre életjáradékot kap a román államtól

Minden más foci
2025.04.02. 13:47
Ezek is érdekelhetik