Sepsi OSK: megvan a klub első nyári átigazolása

Vágólapra másolva!
2020.07.02. 18:59
Román utánpótlás-válogatott középpályás a Sepsi OSK első nyári igazolása. A 19 éves Vlad Mitrea a belga Lokerentől szerződött Sepsiszentgyörgyre.

A bukaresti születésű játékos a Dinamónál kezdett el futballozni, majd a 2018–2019-es idényben az olasz Internazionale játékosa is volt. Az elmúlt években a román U17-es és U18-as válogatottban is pályára lépő Mitrea hároméves szerződést kötött a Sepsivel.

Bár még nincs tapasztalata a felnőttek között, Mitrea a román élvonal utánpótlás-szabálya miatt fontos igazolás. A Liga 1 csapatai kötelesek minden mérkőzésen két U21-es játékost a kezdőcsapatba jelölni, és egynek végig a pályán kell lennie. A Sepsinél a leggyakrabban két szélső, Nicolae Carnat és Marius Stefanescu a két kezdő ifi, mellettük 2020-ban Csiszér Balázs jobbhátvéd kapott még jelentősebb játékidőt az U21-es szabálynak köszönhetően.

A Liga 1 tizedik helyén álló, a Román Kupában elődöntős Sepsi OSK a nyáron eddig csak távozókat jelentett be: Hrvoje Barisic horvát középpályás, Sztefan Velev bolgár középpályás, Yasin Hamed román-szudáni szélső és Edgar Salli kameruni szélső sem marad a csapatnál, utóbbi a ciprusi Olympiakosz Nicosiánál folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
12 órája

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik