PSG: Mbappé roppanást hallott, de nem hiszi, hogy eltört a lába

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 09:44
null
Kylian Mbappé csak mankóval közlekedhetett a kupadöntő végén (Fotó: AFP)
A PSG francia támadóját, Kylian Mbappét le kellett cserélni a péntek esti, Saint-Étienne elleni Francia Kupa-döntőben a belépő miatt kiállított Loic Perrin kíméletlen becsúszása után. A játékos csak mankóval, bokarögzítőben, sérült lábát nem terhelve biceghetett ki a pályára a társakhoz. A francia televízióban a bekapcsolva hagyott mikrofonnak köszönhetően látható és hallható volt, ahogy a mérkőzés után a francia köztársasági elnökkel, Emmanuel Macronnal vált néhány szót a sérüléséről.

A L'Équipe beszámolója szerint amikor Macron a hogyléte felől érdeklődött, Mbappé úgy felelt: „egy kisebb roppanást” hallott, majd az újabb kérdésre azt felelte, nem hiszi, hogy eltört a lába.

Mint ismert, az első félidőben történt eset után a PSG és a Saint-Étienne futballistái egymásnak estek, eközben Mbappé fájdalmas arccal, könnyek között botorkált le a pályáról. Visszatértekor már jóval nyugodtabbnak tűnt, a társakkal is látszólag felszabadultan ünnepelt.

Az RMC munkatársa, Saber Desfarges úgy tudja, szombat helyett már péntek estére betervezték a szükséges vizsgálatokat a 21 éves labdarúgón.

A PSG július 31-én a francia Ligakupáért játszik a Lyonnal, ám fontosabb, hogy augusztus 12-én az Atalantával néz farkasszemet a Bajnokok Ligájában – kérdés, felépül-e addig a sztár.

A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a három külső bokaszalagból az egyik elszakadt Mbappé lábában – a PSG szombat délután a hivatalos honlapon nem részletezi a sérülést, ám az olvasható, hogy a tehetség jobb bokája kificamodott, emellett a boka külső tájékán jelentős sérülés keletkezett. A klub 72 órán belül pontos diagnózist közöl.

MBAPPÉ SÉRÜLÉSE



FRANCIA KUPA
DÖNTŐ
PSG–SAINT-ÉTIENNE 1–0 (1–0)

Saint-Denis, Stade de France, 5000 néző. Vezette: Delerue
Gólszerző: Neymar (14.)

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11
Ezek is érdekelhetik