Edzősors: Xavi szerződést hosszabbított Katarban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 16:26
null
Xavi egyelőre marad Katarban (Fotó: AFP)
Megújította a következő idényre szóló vezetőedzői szerződését a katari al-Szadd labdarúgócsapatánál Xavi Hernández, aki egy hete úgy nyilatkozott, szívesen dolgozna korábbi csapatánál, az FC Barcelonánál.

A spanyolok 133-szoros válogatottként visszavonult világ- és kétszeres Európa-bajnok futballistája – aki a katalán együttesben 767 mérkőzésen lépett pályára és 25 trófeát nyert – a sport.es híroldalnak nyilatkozva utalt rá, hogy az év elején volt már ajánlata a Barcától, de azt visszautasította, mert idény közben nem akarta cserben hagyni katari klubját. Ugyanakkor hozzátette: most viszont már szívesen folytatná tevékenységét a Barcelona szakmai irányítójaként.

A 40 éves Xavi tavaly vette át az al-Szadd vezetését, négyévnyi ottani játék után két idényre szóló tréneri szerződést kötött. Csapata a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságban jelenleg a harmadik helyen áll. Az együttműködés folytatását a klubja jelentette be.

„Örülök, hogy folytathatom az al-Szaddnál, a csapat célja mindig is az lesz, hogy versenyben legyen a címekért” – idézi Xavit a hivatalos közlemény.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik