Dinamo Kijev: neves román edző veszi át az irányítást

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 15:30
null
Mircea Lucescu lett a Dinamo Kijev vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az ukrán élvonalbeli Dinamo Kijev labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy Mircea Lucescu lett az új vezetőedző. A román tréner kettő plusz egy évre szóló szerződést kötött a fővárosi klubbal.

A Dinamo Kijev három nappal ezelőtt közölte, hogy a tavaly nyáron kinevezett Olekszij Mihajlicsenko szerződését felbontotta, mivel „a csapat irányításával nem az elvárt szinten teljesített”. A fővárosi együttes a 2019–2020-as idényben Ukrán Kupát nyert, a bajnokságban pedig ezüstérmes lett a Sahtar Doneck mögött.

Az új vezetőedző Mircea Lucescu lett, aki kettő plusz egy évre kötelezte el magát. A 74 éves román tréner játékosként hétszeres bajnok volt a Dinamo Bucuresti-tel, a válogatottban 70-szer lépett pályára, 9 gólt szerzett. Edzőként dolgozott többek között a Dinamo Bucuresti-nél, a Galatasaraynál, a Besiktasnál, az Internél, a Zenitnél és a Sahtar Donecknél is – az ukrán bajnokság nem lesz számára ismeretlen, hiszen a Sahtarral nyolc bajnoki címet nyert, valamint hat Ukrán Kupát, hét Szuperkupát és egy UEFA-kupát is.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Európa-liga: megőrizte hatgólos előnyét a Sahtar, idegenben is nyert a Legia

Európa-liga
2025.07.17. 23:33

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

A Kisvárda másodszor már simán kikapott a Dinamo Kijevtől

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 19:31

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55

A Sahtar Doneck nyerte meg az Ukrán Kupát

Minden más foci
2025.05.14. 20:46
Ezek is érdekelhetik