Románia: pozitív teszt egy nappal a bajnokság rajtja előtt

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 13:24
Egy nappal a bajnokság újrakezdése előtt megjelent a koronavírus a román futballban: a Dinamo szertárosának tesztje hozott pozitív eredményt. A szerdai tesztelés eredményét csütörtök délelőtt jelentették be, a bukaresti klub közleménye pedig azt is kiemeli, hogy a szertáros nem állt közvetlen kapcsolatban a játékosokkal és a szakmai stábbal.

Arról, hogy a Dinamo pályára léphet-e a szombat esti, Chindia Targoviste elleni találkozón, a Közegészségügyi Igazgatóság vizsgálata alapján dönt majd a Profi Labdarúgóliga. Amennyiben kiderülne, hogy a szertáros érintkezett a játékosokkal, a teljes keretre 14 napos karantén vár, a mérkőzéseket pedig elhalasztják. Ez a Dinamo esetében négy találkozót jelentene: a Chindia, a Hermannstadt és a Sepsi OSK elleni bajnokik mellett a FCSB elleni kupaelődöntő első felvonását.

A Dinamo szertárosának ügyében a Profi Liga úgy döntött, a csapat addig nem játszhat meccset, amíg le nem zárul a Közegészségügyi Igazgatóság vizsgálata.

A Liga 1 alsóházi rájátszásban szerepelő Dinamo jelenleg a tizedik helyen áll a román élvonalban, mindössze három pontra a kiesést jelentő utolsó előtti helytől. A csapat a járvány miatti kényszerszünet idején edzőt is váltott, a cseh ifj. Dusan Uhrin helyét a klub egykori játékosa, Adrian Mihalcea vette át, aki tavaly őszig a válogatott másodedzője volt Cosmin Contra szövetségi kapitánysága idején.

Csütörtök este egy újabb Liga 1-es csapat stábtagjáról derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal: Petre Radauceanu, a FC Botosani orvosa maga is megerősítette a hírt a Monitorul de Botosani napilapnak. Az ötödik helyen álló csapatnak péntek este kellene pályára lépnie az Universitatea Craiova otthonában.

Legfrissebb hírek

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós tíz gólt lőtt a Dinamóban

Kézilabda
2025.09.20. 22:56

Férfi kézi BL: a vége szoros lett, de Rostáék simán kikaptak Norvégiában

Kézilabda
2025.09.17. 20:18

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2025.09.14. 12:12

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46
Ezek is érdekelhetik