Két évvel az 1968-as, nem mellesleg harminckét magyar érmet (tíz-tíz aranyat és ezüstöt, valamint tizenkét bronzot) hozó olimpia után ismét Mexikóra figyelt a sportvilág, 1970. május 31. és június 21. között rendezték meg a 9. labdarúgó-világbajnokságot – a valaha volt talán legjobbat, még ha a mieink nem is jutottak ki rá.
Először élvezhették a nézők színesben a közvetítéseket, először volt a házigazda nem európai vagy dél-amerikai ország – és utoljára láthatták a szurkolók Pelét világbajnokságon. Az ekkor 30 éves géniusz azokat is elbűvölte, akik netán nem kedvelték a labdarúgást, az egész csapatból örömmel „zenélő” művésztársulatot varázsolt, a fölülmúlhatatlan sárga-kék virtuózok mind a hat meccsüket megnyerve diadalmaskodtak, s lett ezáltal háromszoros világbajnok Brazília, no meg a király maga.
Az olaszok elleni fináléban (vasárnap volt napra pontosan 50 éve) ki más szerezhette volna 0:0-nál a brazil válogatott történetének századik vb-gólját szenzációs fejessel, mint Pelé. Gólt lőtt később Jairzinho is, aki azzal írt történelmet, hogy mindegyik vb-fellépésén betalált 1970-ben! A 4:1-re megnyert döntő negyedik brazil gólja pedig… Nos, arra nincsenek szavak.
A tizenkét esztendő alatt három világbajnoki címet szerző brazilok huszonnégy évet vártak a következő elsőségükre, pedig időközben ott volt nekik a Zico, Sócrates, Falcao, Júnior, Éder fémjelezte 1982-es csapatuk, akikre visszagondolva sokunknak máig könnybe lábad a szeme a gyönyörűségtől…