Dánia: autósmoziban szurkolhattak a drukkerek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 19:28
null
Autósmoziban szurkolhattak a drukkerek (Fotó: AFP)
A Midtjylland–Horsens dán élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a stadion parkolójában kialakított autósmoziból szurkolhattak a drukkerek.

 

A brit BBC emlékeztetett rá, hogy közel három hónapos kényszerszünetet követően az elmúlt napokban komplett fordulóval folytatódott a dán pontvadászat, de a koronavírus-járvány miatt a találkozókat egyelőre zárt kapuk mögött rendezik. A hétfői Midtjylland–Horsens összecsapáson azonban az éllovas házigazdák klubvezetői úgy gondoskodtak a szurkolók közelségéről, hogy közben ügyeltek is a távolságtartás helyi előírásaira.

A fényképekkel bőven illusztrált cikkben kiemelték: a stadion tőszomszédságában kétezer jármű befogadására alkalmas parkoló két ellentétes oldalán kivetítőt állítottak fel, a kocsiban ülő drukkerek pedig autósmozit idézően a megadott frekvencián a találkozó közvetítését hallhatták.

A rendhagyó élmény mellett más örömre nem lehetett okuk a Midtjylland szurkolóinak, kedvenceik ugyanis 1–0-ra kikaptak a középmezőnyhöz tartozó vendégcsapattól, ezzel kilenc pontra csökkent az előnyük a második helyezett FC Köbenhavnnal szemben.

A Midtjylland keretének már nem volt tagja Korcsmár Zsolt, aki folyamatos sérülései miatt két héttel ezelőtt jelentette be profi játékoskarrierjének befejezését.

Legfrissebb hírek

Női kézi: hadjáratot indítottak a fehér sortok ellen a dánok

Kézilabda
2025.10.21. 10:33

Az öltöző túl kicsi, a kapu túl nagy volt – furcsa problémákba ütköztek a dánok Zalaegerszegen

Foci vb 2026
2025.10.10. 11:42

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

Regény jelent meg Dániában Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.09.25. 17:00

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
2025.08.03. 18:52

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36
Ezek is érdekelhetik