Új Messik és Ronaldók helyett katasztrófakoktél a menü

„A koronavírus-járvány utáni átigazolási piac nehéz időszakot hozhat a dél-amerikai kluboknak” – írja Tim Vickery, az egyik legismertebb Dél-Amerikára specializálódott, angol nyelven publikáló sportújságíró. A Brazíliában élő Vickery – aki az ESPN-en vezet rovatot – úgy véli, elég sötétek a kontinens futballklubjainak kilátásai. Hogy miért? Mert a járvány okozta válság és várható erős gazdasági visszaesés érzékenyen érinti az egyébként is exportfüggő, gyakran eladósodott, sokszor látványosan rosszul gazdálkodó csapatokat. Főleg, hogy sok szponzor is a „lábával szavazott”, és a televíziós pénzek kifizetése sem zökkenőmentes, sőt.

Persze ezek a „tünetek” más, akár európai bajnokságoknál is jelentkeznek. Kontinensünkön is vannak utánpótlás-neveléstől és játékosai értékesítésétől nagyban függő országok (hogy ne menjünk messzire, említsük csak Horvátországot), ám a latin-amerikai piac nagy problémája, hogy az eladások inkább a klubok gazdálkodásában tátongó lékek befoltozására szolgálnak, mintsem előrelépésre.

EGYRE FIATALABBAKAT VISZNEK

A brazil futball a világ legnagyobb játékosexportőre a CIES futballkutató intézet felmérése szerint. A 2019-es évben 1600 brazil légióst regisztráltak profi kluboknál, a játékosok közel hetvenöt százaléka élvonalbeli csapatoknál futballozik.

A lista harmadik helyezettje Argentína (972 légiós), a nyolcadik Kolumbia (467), a tizenegyedik Uruguay (383). Paraguay (161), Venezuela (113) és Chile (89) is jelentős játékosexportőr. A FIFA 2019-es felmérése szerint Brazíliában regisztrálták a legtöbb „kimenő nemzetközi” átigazolást, és Argentína is az öt topexportőr között található.

A brazil és argentin játékosokkal kapcsolatban kötik meg a legtöbb üzletet (Kolumbia és Uruguay is az első tízben van), s a brazilokra költötték el a legtöbb pénzt (2019-ben 925 millió amerikai dollárt – ebben a belső piac is benne van).

Nézzük meg néhány közelmúltbeli dél-amerikai csillag karrierútját! Gabriel Batistuta 65, Argentínában játszott bajnoki mérkőzés után, 21 évesen kezdte meg európai légióskarrierjét. Juan Sebastian Verón 77 bajnoki után, szintén 21 évesen váltott, s lett a Sampdoria játékosa. Ronaldinho 52 bajnoki után, ugyancsak 21 évesen intett búcsút nevelőegyesületének, a Gremiónak, s mondott igent a PSG ajánlatára. Kakának 59 bajnoki jutott a Sao Paulóban, mielőtt – ki nem találnák – 21 évesen az AC Milan vörös-fekete mezére cserélte anyaklubja fehér-piros-feketéjét. Neymar is a „huszonegyesek” klubjába tartozik, 102 bajnokit játszott a Santosban, mielőtt a Barcelonába igazolt volna. Karrierútjuk tipikus: nagyjából utánpótláskoruk végéig maradtak Dél-Amerikában, s ha nem is kiforrott, de már ismert és némi rutint magukra szedett játékosként igazoltak Európába, úgy, hogy kontinensükön jelentős sikereket arattak.

Persze van egy másik út is. Olyan klasszisok, mint Ronaldo, Sergio Agüero vagy Luis Suárez még huszadik születésnapjuk előtt Európába igazoltak, Lionel Messi pedig gyerekként került a Barcelonához. Az utóbbi években a tehetős európai klubok egyre fiatalabb és fiatalabb játékosokat csábítanak át az óceánon – s néhány kivételtől (ilyen például a Real Madrid által Vinícius Júniorra, Rodrygóra és Reinierre kiadott jókora összeg) eltekintve kevesebbet fizetnek a játékjogukért.

„A világ legnagyobb klubjai a lehető leghamarabb elszipkázzák a legnagyobb tehetségeket, és lehetőséget is adnak nekik. Eltűnőben van az az »inkubációs időszak«, amely Neymarnak még megadatott, és egyre inkább Rodrygóéhoz, Vinícius Júnioréhoz hasonló lesz a karrierív” – vélekedik Vickery, aki úgy látja, egy 23 éves, még saját földrészén futballozó dél-amerikai játékos már „öregnek” számít a piacon.

Az Economist kutatásai szerint (melyeknek a Transfermarkt adatbázisa szolgált alapul) 2000 és 2009 között az átigazolási százas toplistán minden évben átlagosan tizenegy dél-amerikai klubtól vett futballistát találhattunk. A legutóbbi öt idényben ez a szám átlagosan háromra esett vissza. Egyre kevesebb az igazán jelentős átigazolás dél-amerikai és európai klubok között – a dél-amerikai játékosok ugyanúgy cirkulálnak, csak hamarabb és kevesebb pénzért adják el őket, hogy aztán az igazán nagy üzleteket már európai klubok üssék nyélbe egymás között.

A 2018–2019-es idényben a százas átigazolási toplistán csak Vinícius Júnior (Flamengo – Real Madrid), Lucas Paquetá (Flamengo – AC Milan), Arthur (Gremio – Barcelona), Lautaro Martínez (Racing –Internazionale) és Paulinho (Vasco da Gama – Bayer Leverkusen) képviselte a dél-amerikai eladó klubokat.

A kép a 2019–2020-as évadban sem más: Rodrygo (Santos – Real Madrid), Reinier (Flamengo – Real Madrid) és Bruno Guimaraes (Athletico-PR – Olympique Lyon) fért fel a százas listára. A 2006–2007-es (a dél-amerikai piac szempontjából igen erős) idényben csak a top húszban volt négy játékos, aki Dél-Amerikából Európába igazolt (Sergio Agüero, Fernando Gago, Carlos Tévez, Javier Mascherano), az első százban meg tizenhárom.

„Az európai csapatok arra használták fel a közvetítési jogdíjaknak és szponzori szerződéseknek köszönhetően szárnyaló bevételeiket, hogy sorra megdöntsék az átigazolási rekordokat: az öt nagy liga (Anglia, Spanyolország, Olaszország, Németország, Franciaország) klubjai 5.3 milliárd eurót költöttek el ezen a nyáron [2019 nyara – a szerk.]. Eközben a dél-amerikai csapatok bevételei alig nőttek” – állapítja meg az Economist.

Ez két erőnek köszönhető: sok dél-amerikai klub labilis pénzügyi helyzete miatt korán piacra kell hogy dobja értékeit, az európai klubok meg csak erre várnak, mert egyre vonzóbbak számára a tinédzser „projektjátékosok”, akiknek megvásárlása kockázatos, ám a kifizetendő összeg általában alacsonyabb. A legdrágább U21-es igazolások között egyre emelkedik a dél-amerikaiak aránya. Az eladók (nevelőegyesületként) részesednek a későbbi átigazolásokból, de nem ezzel robbantanak bankot. És a kivándorlás már jóval korábban elkezdődik…

A FIFA kutatása kimutatta, a fiatalkorú játékosok nemzetközi átigazolásában szintén Brazília a listavezető (2019-ben 237 átigazolási kérelmet bírált el a FIFA), Venezuela (206) a harmadik. A nemzetközi szövetség csak egy sor feltétel teljesülése esetén engedi 18 éven aluli futballisták országváltását. Márpedig az ilyen fiatalon klubot és országot váltó játékosokból vajmi keveset profitál a nevelőklubjuk, akkor is, ha kötelező kompenzációban részesül.

A BRAZILOKNAK NAGYON FÁJHAT

A futballpiac változásaival foglalkozók többsége szerint a koronavírus-járvány utáni átigazolások összege aligha éri el a korábbiakat. A klubok jobban megnézik, kire adnak ki nagyobb összegeket, azt is, kinek adnak magas fizetést – sok csapat fizetési struktúrája fenntarthatatlannak bizonyulhat –, a keretek létszáma valószínűleg csökken, több lesz a kölcsön- és csereüzlet.

Ha ezek a várakozások beigazolódnak, az nem jó hír a „futballexportőröknek”. Utánpótlás-nevelésük minősége a garancia arra, hogy továbbra is lesznek értékesíthető fiatal csillagaik, csak éppen lehet, hogy a vevők lesznek válogatósabbak – és szűkmarkúbbak.

„A válság miatt a futballpiac teljesen megváltozik. Egészen biztos, hogy több kölcsönügyletet és sok játékoscserét láthatunk. A játékosok értéke elindulhat lefelé ebben a periódusban. A kisebb kluboknak óriási nehézségeik lesznek” – mutatott rá a többségi véleményre Joe Barone, az Fiorentina amerikai-olasz ügyvezető igazgatója.

Ha Barone mindhárom várakozása beigazolódik – több kölcsön, csere és csökkenő játékosértékek –, az rosszul jön a dél-amerikai kluboknak. Az összes ország futballélete megszenvedheti ezt (legalábbis pénzügyileg), de különösen érzékeny a brazil csapatok helyzete.

A nem gazdasági társasági, hanem egyesületi formában működő brazil klubok jó része adósságokat cipel magával, nehezen tudja visszafizetni hiteleit, a futballcsapatok bevételeinek egyre nagyobb százaléka származik játékos-értékesítésből, ami a negatív pénzügyi mérleg „befoltozásához” szükséges. Adjuk még hozzá ehhez, hogy a közvetítési jogokat birtokló TV Globo felfüggesztette a televíziós pénzek kifizetését (az országos bajnoksággal kapcsolatos szerződést pedig újratárgyalta és egyelőre kevesebb pénzt ad), a Turner cégcsoport szerződései felmondásán gondolkodik, a szponzorok egymás után párolognak el.

A Globo egyoldalú lépését elfogadták a klubok, mert nem merték megkockáztatni, hogy a jogtulajdonos bíróságon érjen el szerződésbontást. Márpedig a Globóval kötött szerződés létfontosságú: a Corinthians gazdasági igazgatója, Matias Ávila elmondta egy interjúban, a futballcsapat bevételeinek 38 százaléka származik ebből.

Az olívaolaj-gyártó Azeite Royal a járványra hivatkozva megvonta a négy nagy riói klubtól – Flamengo, Vasco da Gama, Fluminense, Botafogo – a támogatást. Brazília legnépszerűbb klubja, a Flamengo úgy tűnik, elveszti mezszponzorát, a BS2 bankot, mely szerződést bont. A reménybeli mezszponzorutód Amazon még nem kötötte meg a szerződést, sőt a hírek szerint is nem szeretne annyit fizetni, amennyi az eredeti megállapodásban szerepelt... A Corinthians tizenegy mezszponzorából négy leállította a fizetést, a klub fizetéscsökkentésre, elbocsátásokra, utánpótlás-korosztályai „racionalizálására” kényszerült. A Libertadores-kupa címvédője és a Sao Pauló-i topcsapat is valódi óriásnak számít a kontinensen, helyzetük viszonylag stabil, de mint a példa mutatja, nem feltétlenül könnyű.

Hát még más kluboknak! A csapatok nagy része súlyos adósságterhet cipel, rendszeresek a panaszok a késő fizetések miatt, klubok sora csökkentette játékosai bérét, s az alkalmazottak egy részét is elbocsátották. A másodosztályba alázuhant, patinás Cruzeiro – Ronaldo első profi klubja – szinte kilátástalan helyzetben kovácsol válságkezelő tervet. A nyári átigazolási piac – már ami megmarad belőle – visszafogott lesz, így a klubok abban bíznak, hogy decemberre (a brazil országos bajnokság a naptári évet követi, decemberben érne véget) már rendeződik annyira a helyzet, hogy a reménybeli vevők kinyissák a pénztárcájukat. Adjuk még hozzá ehhez a szponzorok kivonulását és a tévés jogdíjak részleges elmaradását, s máris kész a „katasztrófakoktél”.

César Grafietti, a brazil futball financiális körképét évente elkészítő Itaú BBA szakértője a Bloomberg hírügynökségnek körülbelül 1.7 milliárd brazil realra (100.8 milliárd forintra) becsülte a brazil labdarúgást érő károkat. A pénzek legalább 35 százaléka elpárolgott – és a szám nagyobb is lehet, attól függően, hogy a televíziós társaságok fizetnek-e a közvetítési jogok után így, hogy leállt a futballélet. Az elemzők szeptember előtt nem számítanak nagy átigazolási üzletekre.

A helyzetet a brazilok megpróbálhatják labdarúgóéletük újragondolására is felhasználni: jobban kihasználni az óriási szurkolótömegben rejlő potenciált, átalakítani a rendszert az eladásközpontúságról – hiszen a nemzetközi piac a játékosexportőröknek kedvezőtlenül alakul. Persze a reformfelhívások gyakoriak, a reformok meglehetősen ritkák az ország labdarúgásában...

A futballisták lassan visszatérnek edzeni, a klubok nyári folytatásban reménykednek – annak ellenére, hogy a betegek száma továbbra is riasztóan nő –, de nem egységesek, s a játékosok és edzők közül is többen óvatosságra intenek.

„Hiányzik a futball, de ugyanakkor tudom, mennyire fontos az egészségem. Nézem azokat a lépéseket, amelyeket meghoznak, hogy ismét legyen labdarúgás – de vajon ez a legjobb?” – fejezte ki kétségeit a Sao Paulo támadója, az exmilanos Alexandre Pato.

DRUKKEREK IS KELLENEK

A járványt egyelőre jobban átvészelő nagy rivális Argentína a várható szeptemberi újraindulásig „befagyasztotta” a labdarúgó-bajnokságokat március közepén. Két évig nem lesz kieső (Mexikó hasonlóan járt el), a 24 csapatos Szuperliga-kupa küzdelmeit egy forduló után törölték. A játékosok lejáró szerződéseit automatikusan meghosszabbítják az év végéig, ha a futballisták is így akarják. Claudio Tapia, az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) elnöke figyelmeztetett, kőkemény időszak vár a helyi futballra.

„Tudjuk, hogy nagy krízis következik. Nem költekezhetünk úgy, mint korábban. Gazdasági recesszió vár minden téren az országra és intézményeire. Mindannyian türelmetlenül várjuk, hogy ismét beinduljon a labdarúgóélet, de előbb a járvánnyal kell megküzdeni” – vélekedett Tapia, és rámutatott, az argentin klubok eleve nehéz anyagi helyzetben voltak, amikor a pandémia elérte az országot.

Az AFA legszívesebben csak akkor indítaná újra a labdarúgóéletet, ha a szurkolók is ott lehetnek a lelátókon – anyagi okokból (a jegybevétel szerepe az európainál jóval nagyobb) a klubok nem akarnak üres stadionokban játszani, és a szövetség is támogatja ezt az elképzelést.

A játékospiac várható visszaesése az argentinokat is súlyosan érintené. Már a 2010-es évek elején a helyi futball egyik legnagyobb problémájának tekintették a túlzott játékosexport-kitettséget, s veszélynek azt, hogy egyre kevesebb a nagy üzlet, az európai klubok inkább kölcsönjátékosokért „kopogtattak”, ami nekik kevésbé rizikós megoldást jelentett.

Amikor a Blizzard futballmagazin első számában az argentin futballal foglalkozott, elképesztő számokat közölt: volt egy periódus, amikor a klubok bevételeinek fele átigazolásokból származott! A befolyó átigazolási összegek csökkentek vagy stagnáltak, ám a „kivándorlás” üteme ugyanolyan maradt.

A Transfermarkt adatai szerint az elmúlt öt évben csak két játékos volt, aki Argentínából húszmillió eurónál nagyobb átigazolási díjért szerződött új csapathoz: Lautaro Martínez (Internazionale) és Lucas Alario (Leverkusen). Bár a tíz- és húszmillió euró közötti üzletek az utóbbi három évben megszaporodtak (korábban volt olyan idény, amikor egy ilyen sem volt), ha a koronavírus-járvány miatt a felvevőpiacok óvatosabbak, az nagy gondot okozhat. Minden dél-amerikai országnak meg kell küzdeni ezzel a problémával, a La Plata-torkolat túloldalán, Uruguayban sem rózsás a helyzet.

„Az uruguayi futballgazdaság helyzete rossz. Kicsi a népesség, a klubok nem támaszkodhatnak a tagjaikra és a belőlük befolyó bevételekre a két óriásklub, a Penarol és a Nacional kivételével. Minden más klubnak nehéz a helyzete, kevés a szurkolójuk, kicsi a büdzséjük. A tehetségek nem maradnak sokáig, mert a klubjaiknak olyan gyorsan el kell adni őket, ahogy csak lehet. Fél év, egy év, jól játszanak, már el is passzolják őket. Minden klubnak tartozásai vannak, s kényszer az eladás: ezzel lehet csökkenteni az adósságokat” – mondta egy interjúban a Penarol válogatott középpályása, Vadócz Krisztián csapattársa, Guzmán Pereira.

Az uruguayi szövetség (AUF) ideiglenesen elbocsátotta alkalmazottait, minimális stábbal dolgozik tovább, s felülvizsgálja szerződéseit. A két nagy klub várhatóan átvészeli a krízist – sőt, dominanciája még tovább nőhet, már ha ez egyáltalán lehetséges –, de a gazdasági visszaesés minden csapatot érzékenyen érinthet.

Hogy aztán a pandémia súlyos válságot, reformokat, vagy valamiféle stratégiaváltást indít el a kontinensen – esetleg minden marad a régiben, meghúzott nadrágszíjjal –, azt a közeljövő dönti csak el. A „tehetség-futószalag” működése biztos nem áll le. Ahogy az argentin szövetség elnöke mondta, futurológusok nem vagyunk – viszont az üzletnél fontosabb az egészség és az emberélet.