Sárga helyett ötezres, farzsebbe visszatett képzeletbeli lap – videók!

„A játékvezető kötelező felszerelése: síp(ok), óra (órák), piros és sárga lapok, jegyzettömb (vagy bármilyen egyéb, a mérkőzés eseményeinek feljegyzésére alkalmas eszköz.” Így fogalmaz A labdarúgás játékszabályai 2019–2020-as kiadása. „Főszereplőink” – az említett pirosak és sárgák –, mint látni fogjuk, nem mindig tartottak a játékvezetővel, s ez számos érdekes esethez vezetett. De nem ez lehet az egyetlen hibaforrás!

Nem mindegy, hogyan mutatjuk

A lapok felmutatásának mikéntjét ma már ábra illusztrálja a szabálykönyvben, ám a bevezetés – azaz 1970 – idején aligha lehetett központi iránymutatás. Legalábbis erre utal az, hogy amikor a nyugatnémet Kurt Tschentscher felmutatta a futballtörténelem első sárga lapját az 1970-es világbajnokság nyitó mérkőzésén (Mexikó–Szovjetunió 0–0), az ma szokatlan „technikával” történt – a bíró csuklóból Jevgenyij Lovcsev orra alá dugta a kártyát. Olyannyira nem volt látványos a gesztus, hogy alighanem sokan nem is vették észre, amint futballtörténelmi esemény zajlott le a mexikóvárosi gyepen...

Persze van, aki átesik a ló másik oldalára. A „minden idők legteátrálisabb játékvezetője” címért aligha lehet verseny, a brazil Jorge José Emiliano dos Santos („futballnevén” Margarida, azaz Százszorszép) nem véletlenül keltett világszerte feltűnést.

Bár Margaridát a lapok is showman bírónak nevezték – stílusával már akkor népszerű lett, amikor még strandfocimeccseket vezetett –, igen szigorú is volt, pályafutását pedig súlyos fegyelmi vétség árnyékolta be, egy női mérkőzésen (Radar–Saad) megütötte a tizenegyest reklamáló Elaine-t, ezért két évre eltiltották. Az ügy bíróságon – és bocsánatkéréssel – végződött. Margarida a brazil futballfolklór része lett, olyannyira, hogy a Preamar című tévésorozatba is „beleírták”.

A különböző „iskolák” természetesen már jóval korábban megjelentek, lapok nélkül. Pont ezzel foglalkozik Zsolt Róbert a Magyar Nemzet 1971. november 21-i számában, amelyben elmagyarázza az akkor itthon még újdonságnak számító lapok bevezetésének első számú okát.

„A múltban a játékvezetőre bízták a figyelmeztetés módját. Volt olyan bíró, aki csak úgy futtában, egy-két odavetett szóval közölt valamit a szabálytalankodó játékossal, de akadt olyan is, aki maga elé citálva a vétkest, széles kézmozdulatokkal, teátrálisan mondta el a véleményét a történtekről.

De hogy mire is figyelmeztette a bíró az illetőt és egyáltalán figyelmeztette-e, azt jóformán senki sem tudta. Már azért sem, mert egy figyelmeztetési nagyjelenet néha ugyanannál a játékosnál megismétlődött. Tehát előzőleg nyilván nem azt mondta az illetőnek a bíró, hogy a sportszerűtlenség ismétlődése esetén kiállítja – hanem valami másról lehetett szó. Esetleg az időjárásról, a labdarúgók kereseti viszonyáról. Ám ha mégsem baráti csevegés hangzott el, akkor miért következett újabb figyelmeztetés – kiállítás helyett? A másik típusnál viszont a közönség, sőt a játékostárs is döbbenten látta, hogy kisebb sportszerűtlenségnél, amiért általában csak figyelmeztetés jár, azonnal megy le a vétkes a pályáról. A bíró ugyanis előzőleg „titokban” már figyelmeztette az illetőt. A sárga lap egyértelmű.”

Amint lapunk 1972 elején egy jegyzetben megállapítja, a sárga lap arra is tökéletes, hogy a lelátó népe – mely a csapatokkal ellentétben egyáltalán nem mutatott idény eleji formát – a legkülönbözőbb átkokat szórja a játékvezetőre és csapatára...

Szellemlapok

Az egyik legkínosabb baklövés, ha a játékvezető elfeledkezik a lapokról, vagy elhagyja azokat valahol – már a megye kettőben is kellemetlen ez, de ha angol élvonalbeli tévés meccsről van szó, akkor pláne. Ez történt meg az angol Peter Waltonnal a 2011-es Birmingham City–Everton találkozón, ugyanis nagyvonalúan az öltözőben felejtette fontos munkaeszközeit. Amilyen szerencséje volt Waltonnak, lapot is kellett volna osztania az első félidőben – azért megoldotta a feladatot, Jordan Mutch nem kis ámulatára.

„Mindig is paranoiásan vigyáztam arra, hogy nálam legyen a sárga és piros lap. Ez abból a hírhedt esetből fakadt, amikor nagyra becsült kollégám, Peter Walton elfelejtette magával vinni a lapokat a pályára a Goodison Parkban. A tévéfelvételeken látszik, hogy kétségbeesetten kutat a zsebében a nem létező lap után, mivel figyelmeztetni akarja Jordan Mutchot. Peter addigra már majd' elsüllyedt zavarában, de feltalálta magát, egy képzeletbeli lapot mutatott fel a levegőbe, közben a játékosok tágra nyílt szemmel néztek, hogy mi folyik itt. A legjobb az egészben – és még mindig ordítva röhögök rajta, ha eszembe jut –, hogy végigjátszotta a szerepet, és vissza is rakta a zsebébe a képzeletbeli lapot. Azért kellett szegény Peternek egy kis idő, hogy ezt feldolgozza... Hogy elkerüljem a hasonló eseteket, én mindig kétszettnyi lapot vittem magammal” – emlékezett vissza az esetre önéletrajzában Howard Webb, az egyik legismertebb angol bíró.

A szituáció persze nem egyedülálló, csak valakinek több szerencséje van, és kölcsön tud kérni egy lapkészletet a kollégáitól.

Kéznél volt az ötezres

Kispál Róbert még talán Peter Waltonnál is extrémebb módon oldotta meg a laphiányt – szerencsére volt nála más. A 342 NB I-es mérkőzésen közreműködő játékvezető és magyar rekorder partjelző kollégánknak, Somogyi Zsoltnak mesélte el a történetet – már a visszavonulása után.

„Egy alkalommal nem volt nálam sárga lap. Azt beszélték, nem biztonságos értéket az öltözőben hagyni, ezért a pénzem a zsebemben volt. Sípoltam, nyúltam a zsebemhez a lapért, de nem volt sehol, erre egy gyors mozdulattal felmutattam – egy ötezrest.”

A humorérzék sem árt

Néha a játéktéren veszik el a kis kártya, így járt Strehó Sándor a 2002. május 4-i Nyíregyháza–ESMTK NB I B-s bajnokin. A játékvezető Fülöp Zoltánt akarta lappal figyelmeztetni, ám nem találta azt. Rövid keresés után a hazaiak védője, Göncz Bertalan lelte meg a sárga lapot, és előzékenyen odavitte a bírónak, hogy ne maradjon az ellenfél futballistája „fegyelmezés nélkül”. Göncz nem vitte végig a poént úgy, mint pár játékostársa – ők ugyanis végre „visszaadták a kölcsönt” a bírónak!

A legjobb jelenet persze Paul Gascoigne-é, aki előbb sárga lapot adott Dougie Smith játékvezetőnek, majd legnagyobb meghökkenésére egyből kapott is egyet... Smitht elhagyhatta a humorérzéke, vagy nem is volt neki – Gazza pedig azt állította, ez csak egy újabb bizonyíték arra, hogy utaznak rá a bírók. A The Guardian egy 2008-as összeállításban a legrosszabb játékvezetői döntésnek titulálta az esetet, ami Smith kollégáinak megítélésére is negatívan hatott.

„Azért Dougie Smith az első, mert ez a legjobb példa arra, amit sok játékvezető esetében fel tud emlegetni a megfigyelő: a humortalanságra, arra, hogy képtelen hangot találni a játékosokkal, arra, hogy sokszor a láthatatlan bíró a legjobb bíró. Smith elfelejtette, hogy Paul Gascoigne-ért, egy fantasztikus játékosért, egyben született szórakoztatóért csődül ki a fizető tömeg a stadionba, nem pedig érte” – indokolt a listakészítő Jamie Jackson. Persze mint minden listával, ezzel is lehet vitatkozni.

Hogy a sárga és piros lapok manapság is jól jönnek, azt a tunéziai játékvezető, Abdelhak Etili mutatja meg: a bíró pár napja a távolságtartási szabályokra rá se rántókat figyelmeztette munkájának megfelelően az utcákon. Azért nem mindenki vette a lapot...

Három a sárga, de miért?

Ha a lapokkal kapcsolatos baklövésekről esik szó, nyilván elsőre mindenkinek Graham Poll „nagy napja” ugrik be: az angol játékvezető a 2006-os világbajnokságon „elfelejtette”, hogy Josip Simunicnak adott már egy sárga lapot, így a második után nem állította ki a horvát védőt az ausztrálok elleni meccsen. A harmadik után már igen...

Poll az önéletrajzában (Seeing Red címmel jelent meg) magyarázta meg a durva hibát – annak oka saját jegyzetelési rendszerében rejlett. A játékvezető egész pályafutása során a mérkőző csapatok színeit, nem pedig nevét írta le – így a horvátok neve helyett „piros-fehér”, az ausztráloké helyett „sárga” szerepelt. Amikor Simunic megkapta az első sárga lapját, Poll tévedésből a horvátokhoz könyvelte azt el, a második lapját jó helyre, a harmadiknál meg már nem lehetett megúszni a pirosat...

„Ezerszer lepörgettem már az eseményeket a fejemben, de a mai napig nem tudom pontosan, miért tettem, amit tettem. Logikailag értem, hogyan követhettem el a hibát, miért nem állítottam ki Simunicot. Aussie Joe [a Canberrában született, Ausztráliában felnőtt, de horvát válogatott Simunic – a szerk.] ausztrál dialektusban beszél angolul. Lehet, hogy itt is keresendő a zűrzavar oka” – magyarázta Poll.

Lap helyett zsebkendő

Néha a játékvezetőnek olyannyira van humora, hogy meg is tréfálja a futballistákat. Így járt az ecuadori Barcelona játékosa, Kitu Díaz, aki azt hitte, sárga lapot kap Fernanda Colombótól – hogy aztán a szőke játékvezetőnő egy zsebkendőt kapjon elő, s teátrálisan megtörölje a homlokát. A Díaz és Colombo közti összenevetés mutatja: bármekkora is a tét, a humor fontos a pályán. Vagy annak kellene lennie.

Ugye, Mr. Smith?