Mire jó az a sok statisztika a futballközvetítésekben?

A sportközvetítések egyre elterjedtebb eleme a taktikai elemzés mellett a statisztikák felsorolása. Az amerikai majorligákban már élőben mutatják a legfontosabb adatokat, a labdarúgó-mérkőzéseken pedig egy-egy játékmegszakításnál és a félidők közötti értékelésnél rendre előkerülnek a különböző számsorok. De mit is lehet ezekből kiolvasni? Milyen következtetéseket lehet levonni egy statisztikából? Téveset nagyon könnyen. Ezt megelőzve megmutatjuk, hogyan lehet helyesen értelmezni néhány fontos statisztikai mutatót. A számok nem tévednek, csak a megfelelő kontextusban kell értelmezni őket, és levonni a konklúziókat.

KAPUSOK VÉDÉSI HATÉKONYSÁGA

„Végy egy jó kapust!” – szól a futballban ismert szállóige, ami a csapatépítés első elemének tartja a megfelelő kapuvédő kiválasztását. Van is benne igazság, elég csak megnézni a Liverpoolt. A „vörösök” elveszítették a 2017–2018-as idény Bajnokok Ligája-döntőjét, melyben Loris Kariusnak is volt szerepe... Ezt követően vettek egy jó kapust, több mint 70 millió euróért szerződtették Alissont az AS Romától, és jelenleg címvédők a BL-ben, valamint élen állnak a szüneteltetett Premier League-ben. Persze nem lehet egyenlőségjelet tenni a jó kapusok és a trófeák közé, hiszen a labdarúgás csapatjáték. De visszatérve eredeti témánkhoz: milyen statisztikai mutató alapján nevezhető valaki jó kapuvédőnek? Gyakran a védési hatékonyságot emlegetik ennek indikátoraként – hibásan.

A védési hatékonyságot százalékban adják meg: a kivédett próbálkozások számát osztják az összes kaput találó lövés számával. Ha például egy kapus a kapujára tartó 6 lövésből 5-öt véd, azaz egy gólt kap, 83 százalékos a védési mutatója. Igen ám, de nem mindegy, hogy milyen erősségű, milyen típusú lövésekkel kellett megbirkóznia az adott kapusnak: sarokra tartó, jól helyezett kísérlet, vagy olyan, ami épp az ölébe hullik, és kevésbé teszteli a tudását, reflexeit. Az Opta adatai szerint a kapusok a helyükre és a laposan középre érkező lövéseket nagyobb valószínűséggel hárítják. Ha a fenti módszerrel számoljuk a védési hatékonyságot, felmagasztaljuk a gyengébb lövésekkel megkínált kapusokat.

Valósabb képet fest, ha a lövések után várható gólok (xG on target) számából kivonjuk a kapott gólok számát, hiszen így megkaphatjuk, hány (várható) góltól mentette meg csapatát a kapus. A Premier League jelenlegi idényében ez alapján Vicente Guaita, a Crystal Palace kapusa a leghatékonyabb: 9.6 potenciálisan gólt eredményező lövést hatástalanított. A (majdnem) teljes rangsor az alábbi grafikán megtekinthető.

FUTÓMENNYISÉG

Szintén egyre többször találkozhatunk a televíziós közvetítésekben a megtett távolság statisztikájával – ez azonban önmagában vajmi keveset árul el egy-egy futballista erőfeszítéseiről. A labdarúgás fejlődésével egyenes arányban nőtt a futómennyiség: a nemzetközi elitben a játékosok 90 perc alatt átlagosan több mint 10 kilométert is megtesznek a pályán. Először is fontos leszögezni, hogy a mérkőzés alatt lerótt kilométerek száma nincs összefüggésben a meccs végkimenetelével.

Nem az győz, aki többet fut.

Az UEFA technikai riportjából kiderült, hogy a 2018–2019-es Bajnokok Ligája-idényben csapatszinten a Sahtar Doneck labdarúgói futották a legtöbbet, mégis csak a harmadik helyen zártak a csoportkörben, így az Európa-ligában folytatták. Ellenben a Manchester United a második legkisebb futómennyiséggel is eljutott a negyeddöntőig.

Nem elhanyagolható tényező a taktika sem: egy mélyen visszahúzódó, kontrákra építő csapat nyilván kevesebbet fut, mint a labdabirtoklásra építő ellenfele – ugyanakkor mindkét megközelítés lehet sikeres. A mérkőzés alakulása is befolyásolhatja a futómennyiséget – egy korai gól megnyugvásra inthet –, és számos egyéb tényező is. Ráadásul a labdarúgás nem futóverseny: a helyezkedés, a megfelelő időben a megfelelő helyre történő elmozgások/sprintek a legfontosabbak, a fennmaradó időben lehet spórolni az erővel. Nézzék csak meg ennek a legnagyobb mesterét, Lionel Messit!

LABDABIRTOKLÁS

Az a csapat nyeri a meccset, amelyiknél többet van a labda? Nem mindig, sőt! A győzelemhez jól kidolgozott taktika és az azt kivitelező futballisták kellenek, no meg némi szerencse. A Leicester City a 2015–2016-os idényben úgy nyerte meg a Premier League-et, hogy a bajnokikon átlagosan 42.6 százalékban birtokolta a labdát – ezzel szemben a Pep Guardiola irányította Manchester City 67.7 százalékos labdabirtoklással lett bajnok a 2018–2019-es kiírásban.

Ahogy a futómennyiségnél, úgy a labdabirtoklásnál is fontos szempont a taktika. A mérkőzés alakulásának is nagy hatása van erre: az Atlético Madrid úgy győzte le hazai pályán a Liverpoolt a Bajnokok Ligájában 1–0-ra, hogy a negyedik percben megszerezte a vezetést, majd visszaállt saját térfelére, és 27 százalékos labdabirtoklási mutatóval zárt. Nem az számít, melyik csapatnál van többet a labda, hanem hogy mit kezd vele. Persze ha nagyobb mintákat nézünk, akkor általában hosszabb távon sikeresebb az a csapat, amelyik dominánsabb a mérkőzéseken, de akadnak kivételek szép számmal.

VÉDŐK MEGÍTÉLÉSE

A védekező játékosok tevékenységének vannak mérhető (szerelések, labdaszerzések) és nem mérhető (jó helyezkedés) részei. Mindkettő összefügg az imént tárgyalt labdabirtoklással, hiszen ha egy csapatnál többet van a labda, a védők kevésbé aktívak, és fordítva. Virgil van Dijk például 0.76 szerelést kísérel meg mérkőzésenként a Premier League-ben, ez azonban nem azt mutatja, hogy rossz védő lenne, hanem hogy a Liverpool kevesebbszer kényszerül védekezésre.

A sikeres szerelés az, amikor egy csapat birtokolni is tudja utána a labdát, a sikertelen kategóriába pedig az is beletartozik, ha elhagyja a játékteret a labda, és az ellenfél következik. Ha csak azt nézzük, a szereléseknek hány százaléka sikeres, Martin Kelly, a Crystal Palace szélsővédője a leghatékonyabb a Premier League-ben 80 százalékos mutatóval. Viszont, ha hozzávesszük az elveszített párharcokat és a szerelés közben elkövetett szabálytalanságokat, akkor Kelly korábbi csapattársa, Aaron Wan-Bissaka (78.9 százalék) a liga legjobb szélsővédője, Kelly pedig csak a 29. a rangsorban.

GÓLOK ÉS VÁRHATÓ GÓLOK (xG)

Napjaink egyik legnépszerűbb, legösszetettebb és talán legobjektívebb mutatója – feltéve, hogy megfelelően értelmezik és használják. Az xG alapja az, hogy nem minden helyzet egyenértékű – az erősebb csapatok több és jobb gólszerzési lehetőséget dolgoznak ki. Kiszámítását így lehet egyszerűen összefoglalni: a pálya adott pontjáról leadott lövésekből várhatóan hányszor születik gól. Például az ötösön belülről tízből kilenc lövés a kapuba talál, így az innen elvégzett kísérletek 0.9 pontot jelentenek. A 20 méternél távolabbról érkező próbálkozások ellenben tízből egyszer eredményeznek gólt, így ezek 0.1 pontot jelentenek. A lövéseket ez alapján minősítik, és ezek összege adja a várható gólok (xG) mutatóját.

Ha az egyik csapat hatszor lő kapura 20 méternél messzebbről, akkor a várható gólok száma 0.6 lesz, míg a másik csak egyszer, de az ötösön belülről, akkor a várható gólok száma 0.9. A modell a szerencsefaktort kiiktatja a rendszerből, a labdabirtoklással vagy a kapura lövéssel ellentétben jobban tükrözi a pályán nyújtott teljesítményt. Vannak ugyanakkor buktatói is: az xG-mutató és a mérkőzések végeredménye sokszor nincs összhangban, hiszen nem mindegy, hogy a gólerős csatár vagy a kevésbé technikás balhátvéd van ott a csapat legnagyobb helyzeténél. Ráadásul nem veszi figyelembe a külső körülményeket, mint például az időjárás (gondoljunk a nagy szélre vagy szakadó esőre), a játékos testhelyzete lövés közben (lehet, hogy becsúszva éppen eléri az ötös sarkánál a beadást), a játékszituációt (nehezebb betalálni egy csatárnak egy védővel a nyakán), vagy a meccs alakulása (nagyobb eséllyel szerez gólt valaki az első percekben, mint a 90. környékén). Mindezek ellenére az egyik leghasznosabb adat korunk labdarúgásában, hiszen hosszabb távon megmutatja, melyek a jobb csapatok.

CSATÁROK HELYZETKIHASZNÁLÁSA

Minden idényben az Aranycipő nyertese több helyzetet hagy ki, mint amennyit értékesít. Sokat hibázik? Lehet, de ez annak is betudható, hogy általában a csatárok próbálkoznak a legtöbbször a gólszerzéssel. A helyzetek százalékos arányának összevetése már jóval tisztább képet ad: az a csatár, aki tízből három helyzetet gólra vált, valószínűleg kelendőbb lesz az átigazolási piacon, mint az, aki tízből csak egyet vagy kettőt. Egy csatárt a góljainak száma minősít (bár a modern felfogásban már egyre kevésbé csak ez), de képességeit csak nagyobb minták alapján lehet megítélni. Roberto Firmino, a Liverpool kilencese például a 2017–2018-as PL-idényben 14 gólt szerzett, miközben xG-mutatója 9.9 volt – ezzel szemben a jelenlegi kiírásban 8 találatnál jár, holott helyzetei alapján 12.7 a várható gólok száma. Rosszabb játékossá vált volna a brazil támadó? Aligha.

EGY BIZONYOS JÁTÉKOS SZEREPE

„Nélküle nem nyertük volna meg ezt a meccset!” – gyakran hallhatjuk ezt a mondatot játékosoktól és edzőktől a lefújás utáni értékelésekben. Természetesen bárki, aki jó teljesítményt nyújt a pályán, megérdemli a méltatást. A televíziós közvetítések és háttérműsorok gyakori eleme egy-egy csapat elemzése egy adott játékossal és nélküle. Ez a módszer hitelesebb képet ad az olyan sportágakban, mint a kézilabda vagy a kosárlabda, amelyekben a folyamatos csere mellett kevesebben vannak a pályán, és jóval több gól/pont születik. A labdarúgásban azonban sokkal több a változó, így ez alapján nem lehet megítélni egy futballista képességeit.

Fontos tényező többek között az ellenfél (hiszen egy gyengébb csapat ellen nagyobb eséllyel ér el jó eredményt az együttes), a csapat összetétele (a kezdők vagy a csikócsapat áll ki az adott mérkőzésre), és hogy volt-e kiállítás vagy egyéb meccset befolyásoló esemény. Ezek függvényében könnyen változhat egyik vagy másik irányba a mérkőzés végkimenetele, függetlenül attól, hogy az adott játékos pályán volt-e vagy sem. Egy-egy labdarúgó vizsgálatánál hitelesebb, ha a posztjának megfelelő statisztikákra koncentrálunk – a csatároknál a gólokra, a középpályásoknál a kulcspasszokra, a védőknél a szerelésekre, és így tovább.

Korunk két legkiválóbb labdarúgója, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi kivételnek tekinthetők, ők erősítik a szabályt.

HELYZETEK TEREMTÉSE (CHANCES CREATED)

Az 1995-ben alapított, futballstatisztikákra szakosodott Opta definíciója szerint a gólpasszok és a kulcspasszok összege adja az adott játékos által teremtett helyzetek (chances created) számát. A kulcspasszok alatt pedig azokat az átadásokat értik, amelyek után lövőhelyzet, vagy, ahogy a szurkolók körében mondani szokás, ziccer alakul ki. Csakhogy a kettő korántsem egyenértékű, mégis a statisztikában mindkettőt a helyzet címszó alatt értelmezik.

Ziccernek általában azt nevezik, amikor „egy játékos jó eséllyel gólt szerez az adott szituációból”, tehát általában a kapuhoz közeli, jól kijátszott támadás utolsó mozzanata. Lövőhelyzet viszont gyakorlatilag a támadó térfélen bárhol adódhat: ha a labdát felhozó belső védő a középpályásnak passzol, aki jó 25 méterről a lelátóra bombázza a labdát, akkor a hátvédnél behúznak egy strigulát a teremtett helyzetek rubrikába. Érezhető a különbség, igaz? Ezért is gyakori az, hogy egy mérkőzés után az egyik csapat szurkolói azt mondják a statisztikákat nézve, hogy nekünk kellett volna nyerni, hiszen több helyzetet dolgoztunk ki, míg az ellenfél drukkerei azon a véleményen vannak, hogy az ő kedvenceiket illette volna meg a három pont, mivel volt egy óriási ziccerük, amit illett volna gólra váltani.

A teremtett helyzetek mutatója kis sémákban így csalóka lehet, de nagyobb mintákat alapul véve (egy teljes idény például) azért kiolvasható belőle, melyik futballista az adott csapat „esze”.

JÁTÉKOSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Az eddig leírtak alapján jól látható, hogy az egyes futballistákat posztjuknak megfelelően, egy-egy statisztikai mutató alapján érdemes összehasonlítani. Eddig azonban nem esett szó egy másik fontos tényezőről: a játékpercekről. Gyakran csak legyintünk, hogy az adott labdarúgó nem is olyan jó, hiszen alig van a pályán – azonban könnyen lehet, hogy ennek rajta kívül álló oka van, és egyébként nem is rossz futballista. Gondoljunk csak a nagy kluboknál kispadra szorulókra, akik megunják az epizódszerepet, kisebb csapatra váltanak, és kiteljesednek. Mindannyian tudunk erre számos példát. Ha a megfelelő kontextusban tesszük meg az összehasonlítást, kiderülhet, hogy ki milyen játékos, függetlenül attól, hogy átlagban 90 vagy 70, vagy még kevesebb időt tölt a pályán.

A Premier League-nél maradva: az imént kivesézett helyzetek teremtése (chances created) mutatóban Emiliano Buendía, a Norwich City jobbszélsője csak a negyedik a ligában 73 kialakított lehetőséggel. Ez azonban nem fair vele szemben, hiszen nem minden mérkőzésen volt a pályán, és többször csak csereként állt be, így nyilvánvalóan kevesebb ideje volt helyzeteket teremteni, mint azoknak, akik végigjátszották a meccseket. Ha viszont átlagot számolunk, Buendía meccsenként 3.3 helyzetet alakít ki, amivel Kevin De Bruyne (4) mögött második a liga rangsorában. Az ilyesfajta összehasonlításoknál tehát érdemes átlagot számolni, vagy azokat a futballistákat egy kalap alá venni, akik hozzávetőlegesen ugyanannyi időt töltenek a pályán.

(Felhasznált források: TheAthletic, StatsBomb, Understat)