Ligue 1: az UEFA-elnök szerint elsiették a franciák a döntést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.15. 14:46
null
Az UEFA-t nem keresték meg a franciák a döntésükkel kapcsolatban (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke úgy látja, hogy a franciák idő előtt zárták le bajnokságukat.

 

„Nekem ez túl korai döntés volt, amelyet tiszteletben tartok, de bennünket nem kérdeztek meg róla, a francia hatóságok határoztak így” – fogalmazott az UEFA első embere a beIN Sports katari televíziós társaságnak adott interjúban.

A 20 csapatos Ligue 1 küzdelmeit 28 forduló után március közepén függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, majd április végén a futballszövetség bejelentette, hogy a bajnokságot befejezettnek nyilvánítja. A bajnok a Paris Saint-Germain lett, az Amiens – amely bírósághoz fordult – és a Toulouse kiesett, a másodosztályból a Lorient és a Lens jutott fel az élvonalba.

Franciaország mellett Hollandiában és Belgiumban nyilvánították befejezettnek a bajnokságot, de utóbbi országban végső döntés még nem született.

Legfrissebb hírek

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
12 órája

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
Tegnap, 15:55

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02
Ezek is érdekelhetik