Labdarúgás: tilos lesz a labda csókolgatása Dél-Amerikában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.14. 17:45
Többek között a szerencsét hozó labdacsókolgatás is tilos lesz Dél-Amerikában a labdarúgó-mérkőzéseken, mint ahogy a mezcserét, illetve a köpködést és az orrfújást sem engedélyezik a pályákon.

A kontinentális szövetség (CONMEBOL) a koronavírus-járvány miatt szerdán fogadott el különleges szabályokat, amelyek elsősorban a Libertadores-kupa folytatásakor lépnek majd életbe. Azt még nem lehet tudni, hogy a dél-amerikai Bajnokok Ligája, valamint az Európa-ligának megfelelő Copa Sudamericana küzdelmei – melyeket márciusban szakítottak meg – mikor indulhatnak újra, egyelőre a szeptemberi folytatás tűnik valószínűnek.

A játékosokat és a szakmai stáb tagjait rendszeresen fogják tesztelni, aki nem vesz részt a vizsgálaton, az nem lehet jelen az adott mérkőzésen, azok a klubok pedig, amelyek nem működnek együtt, pénzbüntetésre számíthatnak. A frissen elfogadott előírások értelmében a kispadon mindenkinek maszkot kell viselnie, a találkozók előtt pedig a játékosok testhőmérsékletét ellenőrizni fogják.

A CONMEBOL speciális szabályai a dél-amerikai országok bajnokságaira valószínűleg nem vonatkoznak majd, igaz, ezek közül még egyik sem folytatódhatott eddig.

A kontinentális szövetség arról is döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben az eddigi 79 millió dolláron túl további 14 millió dollárt ad tíz országos tagszervezetének.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
2025.09.13. 12:09

„Még mindig kijuthatunk” – Ola Aina a Dél-Afrika elleni rangadóról

Foci vb 2026
2025.09.09. 16:02

Elutasította a CAS az uruguayiak fellebbezését, nem csökkentették a játékosok eltiltását

Minden más foci
2025.05.13. 22:54

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

A dél-amerikai szövetség hivatalosan is javasolta: legyen 64 csapat a 2030-as labdarúgó-vb-n!

Foci vb 2026
2025.04.11. 10:16
Ezek is érdekelhetik