Ligue 1: megszavazták, a csonka idény ellenére bajnok lehet a PSG

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 14:10
null
Mégis kikiálthatják bajnoknak a PSG-t (Fotó: AFP)
A L’Équipe beszámolója szerint a francia első és másodosztályt szervező LFP tagjai konszenzusra jutottak, és javasolják, hogy a Paris Saint-Germaint ismerjék el a 2019–2020-as idény bajnokaként. Egyúttal kiesők és feljutók is lennének az első két osztály között. 

 

Kedden számoltunk be a hírről, mely szerint a francia kormány intézkedései miatt nem indulhat újra a nyáron a helyi labdarúgás, azaz az évad 28 fordulót követően véget ért a Ligue 1-ban. Az akkori beszámolók szerint nem hirdettek volna bajnokot és kiesők sem lettek volna, az európai porondon induló csapatok meghatározásáról pedig későbbre ígértek döntést.

A bajnokságot szervező francia liga (LFP) csütörtökön rendkívüli ülést tartott, itt a tagok (vagyis a klubok képviselői) megszavazták, hogy hirdessenek végeredményt. A döntés alapján a Marseille előtt 12 ponttal vezető PSG megkapná a bajnoki címet, valamint kiesők és feljutók is lennének: a 19. és 20. helyen álló Amiens és Toulouse búcsúzik, míg a másodosztály első két helyén álló Lorien és Lens az élvonalban folytathatja.

Ami viszont változás: a 17. helyezett Nimes-nek nem kell osztályozót játszania, megőrzi első ligás tagságát, ez azt jelenti, hogy a Ligue 2 jelenlegi harmadik helyezettje, az AC Ajaccio nem juthat fel.

Fontos megjegyezni, mindez csak javaslat, a végső döntést ugyanis a francia szövetség (FFF) hozza majd meg.

A L’Équipe hozzáteszi, a javaslat alapján a Marseille és a Rennes indulhat majd a BL-ben a PSG mellett. Az Európa-ligában pedig a Lille és a Reims, valamint a kupagyőztesnek járó joggal a hatodik helyezett Nice vehet részt. A helyzet fonákja, hogy a nyári playoffszerű befejezésért leginkább kampányoló Lyon a hetedik helyével lemarad a nemzetközi porondról.

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
18 órája

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12
Ezek is érdekelhetik