Határok nélkül: a Nagyvárad legendáinak állítólagos náci múltjáról ír a román sajtó

Rónay Ferenc neve a két világháború között egybeforrt a NAC csapatáéval, amelynek 16 éven át volt a játékosa, 1922-ben pedig a román válogatott történetének első gólját szerezte Belgrádban, a Jugoszlávia elleni 2:1-es győzelem alkalmával. Edzőként pedig nemcsak a váradiakkal nyerte meg 1944-ben az NB I-et, hanem a román válogatott mellett olyan bukaresti sztárcsapatoknál is dolgozott, mint a Steaua és a Rapid.

Rónay múltját 1949-ben vizsgálta a kommunista román vezetés és titkosszolgálat, éppen egy akkoriban CFR–Armata néven futó Rapid–Steaua mérkőzés után. A jelentést összeállító Ioan Soltutiu a korszak hírhedt vallatója volt, aki szerint az edző „hírhedt fasiszta, aki Horthy megszállása idején a NAC edzője volt, és úgy tűnik, háborús bűnösnek találták, mindenesetre hosszú időre letartóztatták, de mindenféle ügyeskedéssel kegyelemmel megúszta, mint nagy futballszakember”.

Rónay aktája szerint az edző 1940 óta nyíltan a fasiszta rendszer ügynöke volt, 1941-től pedig a nagyváradi rendőrség besúgója. Az ellene felhozott vádak között kényszermunkások ütlegelése és kínzása, zsidók kínzására használt elektromos berendezések építése, zsidó családok gettóba telepítése szerepel. Rónay háború alatti tevékenységét egyébként 1945-ben a kolozsvári népbíróság is tárgyalta, de bizonyítékok hiányában felmentették. Viszont az aktájában az is szerepel, hogy 1947-ben, egy Nagyvárad–Rapid mérkőzésen megvert egy újságírót, aki kedvezőtlen cikkeket írt róla, majd egy kommunista párttagot is, majd a vasútállomáson csapatával együtt az ügy kivizsgálására érkező rendőrökre támadt.

Az akta és egyben a Gazeta Sporturilor cikke azzal a javaslattal zárult, hogy Rónayt háborús bűnösként bíróság elé kéne állítani – ezzel szemben és Ioan Soltutiu nyíltan leírt szándékával ellentétben viszont Rónay az akkoriban CCA néven szereplő Steaua edzője lett, amellyel két egymást követő évben megnyerte a Román Kupát.

Az ezredfordulóig a román válogatott gólrekorderének számító Bodola Gyula esetében már kevesebb konkrétumot, csupán néhány, közvetlenül a második világháború után a helyi sajtóban megjelent cikket hoznak fel. A lap névtelen forrásai szerint „Váradon közismertek a Bodola nácikkal való kollaborációjának legendái” és „üzleti előnyei származtak a náci magyar hatóságokkal való együttműködésből”. Az 1945-ös váradi és kolozsvári lapok szerint Bodolát „fasiszta bűntények” miatt letartoztatták, ám végül az év végi általános amnesztia miatt megúszta enyhe büntetéssel. Szántó Sándor, a NAC egyik vezetője szerint „1943-ban Bodola több ízben rendezett botrányokat az utcán, és lezavarta a járdáról a zsidókat”. A Gazeta Sporturilor 1946. január 21-i lapszámában azt írja: „Úgy értesültünk, hogy a budapesti sajtó is foglalkozik Bodola ügyével, aki több magyar sportolót is a Gestapo kezére adhatott.”A lap jelenlegi szerkesztői pedig a csatár pályafutását nevezik gyanúsnak, mivel csak 1939-ig volt román válogatott, 1940-től csak a magyar nemzeti együttesben szerepelt. Ugyanakkor elismerik, hogy 1945 után már semmilyen más bizonyíték sem került elő „ködös” múltjából.

Bodola 1946-ban végleg elhagyta Romániát, és az MTK-hoz igazolt, amelynek játékosaként 1948. október 3-án még egyszer pályára lépett a magyar válogatottban, az Ausztria ellen 2:1-re megnyert találkozón. Budapesten hunyt el 1992-ben, 30 gólos román válogatott gólrekordját csak öt évvel később döntötte meg Gheorghe Hagi.

A Bodola elleni vádakat már hat éve cáfolta Farkas László nagyváradi újságíró és helytörténész, aki szerint a helyi román lapok akkor kezdtek el áskálódni a futballista múltjában, amikor a városi tanács RMDSZ-képviselői javasolták, hogy róla nevezzék el a városi stadiont. Az 1924-ben épült, 18 ezer férőhelyes, jelenleg teljesen használhatatlan létesítmény egyébként 2008 óta viseli Bodola nevét, de a tervek szerint hamarosan elbontják, és a város egy másik részén épül egy modern stadion.

Farkas László azonban nemcsak a Bodola náci kötődéseiről író cikkeket kutatta fel, amelyek többek közt azt állítják, hogy a futballista a Gestapo szolgálatában állt (Új Élet, 1945. február 16.) vagy próbálta megszerezni Rosenberg Fülöp cipőgyárát. „Érdekes módon a kihallgatások során csak Rosenberg gyáros, egy Blum nevű egyén és a játékostárs Krausz vallott Bodola ellen. A legtöbb csapattárs viszont határozottan kiállt mellette. Lóránt Gyula, a későbbi Aranycsapat hátvédje szerint egyenesen elképzelhetetlen, hogy Bodola a Gestapo ügynöke lett volna. (…) Ráadásul volt feleségének, aki a budapesti gettóban volt, egy oda bejáratos ismerős révén állandó jelleggel csomagokat küldött. Juhász Gusztáv, a volt csapattárs vallomása szerint egy szolnoki zsidó kereskedőt is csomagokkal segített Bodola a pesti gettóban” – írja Farkas László, aki szerint a világháború utáni vádaskodásokban annak is szerepe lehetett, hogy a második bécsi döntés után Bodola „Dudus” faképnél hagyta a román bajnok Venust, és a visszacsatolt Nagyváradra igazolt.

Killyéni András kolozsvári sporttörténész szerint a koronavírus-járvány okozta témahiány mellett a korszak mélyreható kutatásénak és feldolgozásának a hiánya teszi lehetővé, hogy az erősen bulvárjellegű román sportsajtó ilyen – szerinte szándékos és tudatos – támadást indítson az erdélyi magyar sportélet régi klasszisai ellen. „Nem tartom véletlennek a cikkek megjelenését. Mivel nem foglalkozott velük a magyar sporttörténelem, nincs alaposan feldolgozva az életük, nehéz szakszerű módon válaszolni ezekre a cikkekre” – nyilatkozta lapunknak Killyéni András.