UEFA: június 30-ig befejeznék a bajnokságokat és az európai kupákat

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 19:29
null
Rengeteg időpontot kell módosítania az UEFA-nak
Mint megírtuk, az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalosan is megerősítette, hogy egy évvel elhalasztja a nyári labdarúgó Európa-bajnokságot. A kontinensviadal elhalasztása más események időpontjára is hatással van, később erről is adott ki közleményt az UEFA.

 

A közlés szerint az Eb egyéves elhalasztása miatt új időpontot kell találni a Nemzetek Ligája négyes döntőjének, az angliai női Európa-bajnokságnak és a magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságnak, mert mind a három esemény 2021 júniusában és júliusában lenne. Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke jelezte, szintén új időpontot keresnek a klubvilágbajnokságnak, hogy kitérjen az egy évvel eltolt Eb és Copa América elől.

Ami a klubfutballt illeti, az európai szövetség azt tűzte ki célként, hogy amennyiben javul a helyzet, legkésőbb 2020. június 30-ig minden bajnokság és nemzetközi kupasorozat befejeződjön. Hogy csökkentsék a halasztások okozta réseket a versenynaptárban, előfordulhat, hogy az újraindulást követően a belföldi bajnokságok mérkőzéseit hétköznapra, míg az európai kupasorozatok találkozóit a hétvégére ütemezik. A következő, 2020–2021-es idény BL-, illetve El-selejtezőire június 30. után kerül sor az alkalmazkodás jegyében.

Az UEFA arról is tájékoztatást adott, hogy a bajnokságok és a klubok képviselőivel létrehozott egy munkacsoportot, melynek feladata megoldásokat találni a jelenlegi idény befejezésére. Az UEFA kedden videokonferencián egyeztetett a klubok, a nemzeti szövetségek, valamint a játékosok európai szervezeteinek képviselőivel, majd a döntések ezt követően a végrehajtó bizottság ülésén születtek meg.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
9 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
19 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
19 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
21 órája

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
21 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
22 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
23 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
Tegnap, 8:49
Ezek is érdekelhetik