Törökország: kórházban a volt Barca-kapus a koronavírus miatt

Vágólapra másolva!
2020.03.28. 23:24
null
Rüstü Recber állapotáról nem írt a felesége (Fotó: AFP, archív)
Megfertőződött a koronavírussal, ezért kórházi kezelésre szorul Rüstü Recber, az FC Barcelona korábbi kapusa – tájékoztatta a közvéleményt Instagram-oldalán a 120-szoros török válogatott labdarúgó felesége, Isil.

 

Ahogy Rüstü felesége írja, férjénél egyik percről a másikra alakultak ki a koronavírus tünetei.

„Szerettem volna jobb hírekkel szolgálni, de az a sajnálatos igazság, hogy a férjem kórházba került a koronavírus tüneteivel. Minden rendben volt, aztán hirtelen kialakultak nála a vírus ismertetőjelei, ami miatt még mindig döbbentek vagyunk. Nehéz idők ezek” – írta Isil a közösségi oldalán.

„Az egyetlen kérésem, hogy az emberek maradjanak tiszteletteljesek. Az én tesztem negatív lett, akárcsak a fiamé és a lányomé. A férjem kórházban fekszik, nem látogathatjuk őt, nem lehetünk vele. Ez a legnehezebb az egészben. Isten rábízta őt a török orvosokra. Ezek a napok is el fognak múlni” – olvasható Rüstü feleségének Instagram-bejegyzésében.

A 46 éves, korábbi kiváló labdarúgó – aki 120 fellépésével török válogatottsági rekorder – pályafutása során védett az FC Barcelonában, valamint a Fenerbahcéban és a Besiktasban is. Első számú kapusa volt a 2002-es világbajnokságon bronzérmet szerző török nemzeti együttesnek, és beválasztották a torna álomkeretébe.

Törökországban eddig csaknem 7500-an fertőződtek meg a koronavírussal, és több mint 100-an hunytak el.

RÜSTÜ FELESÉGÉNEK INSTAGRAM-BEJEGYZÉSE



Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik