Száznyolcvannal a magyar határ felé

Huszonegy évvel ezelőtt, 1999. március 24-én indította el légi csapásait a NATO az akkor már csak Szerbiára és Montenegróra zsugorodott Jugoszlávia ellen. A támadással a jugoszláv haderő Koszovóból kivonását próbálta meg kikényszeríteni a szövetség, s több, külföldön játszó jugoszláv labdarúgó úgy döntött, nem lép pályára klubjában, így tiltakozva a légi támadás ellen. A legnépszerűbb szerbiai sportnapilap, a Szportszki Zsurnal érdekes adatokat és információkat tartalmazó összeállításban idézte fel a több mint két évtizeddel ezelőtt történteket.

A jugoszláv labdarúgó-válogatott összes tagja a légi csapást szenvedett országban tartózkodott március 24-én, mert történelmi mérkőzésre készültek a 2000-es Európa-bajnokság selejtezőjében: Horvátország ellen kellett volna játszaniuk március 27-én Belgrádban, a Crvena zvezda stadionjában, csakhogy a támadás miatt el kellett halasztani a meccset. Amint elkezdődtek a légi csapások, a válogatott labdarúgók autóba ültek, elmentek családjukért, és a legtöbben a szerb–magyar határ felé vették az irányt, hogy minél előbb Budapestre érve onnan repülővel folytathassák útjukat a klubjukhoz.

A belgrádi Crvena zvezdával BEK-et, a Juventusszal pedig Bajnokok Ligáját nyerő Vladimir Jugovics – aki akkor az Internazionale játékosa volt – a bombázás előtt fél órával hagyta el Belgrádot, s Újvidéken járt, amikor az egyik spanyol rádiónak nyilatkozott: „Ember, láttam, ahogy hullanak a bombák, és csapódnak be nem messze tőlem! Szörnyű volt, kicsordultak a könnyeim.”

Darko Kovacsevics a vajdasági Kevevárára (Kovin) ment a szerb fővárosból, ahol a lánya és a felesége tartózkodott: „Autóban ülök, és száznyolcvannak száguldok. Negyven kilométerre vagyunk a magyar határtól. Nem hittem, hogy ez bekövetkezik majd: azért jöttem, hogy magamra öltsem a címeres mezt, most meg ez történik…”

Predrag Mijatovics a Szabadka melletti Palicson autóba ült, de ő nem észak, hanem dél felé indult, hogy Belgrádban összeszedje fiát és menyasszonyát: „Ha nincs a fiam, nem is mentem volna vissza a Real Madridba. A Podgoricán élő szeretteimmel maradtam volna, akiknek eszébe sem jut elhagyni az országot.”

A Jugoszláv Labdarúgó-szövetség elnöke, Miljan Miljanics, valamint alelnöke, Tomiszlav Karadzsics Horgoson várták a válogatott tagjait, hogy megkönnyítsék nekik a határátkelést. A horvátok elleni – gól nélküli döntetlennel végződő – találkozót végül augusztus 18-án rendezték meg Belgrádban mintegy ötvenezer néző előtt. Jugoszlávia később – Írországot és Horvátországot megelőzve – megnyerte csoportját, kijutott az Európa-bajnokságra, s ott a negyeddöntőben búcsúzott, miután 6–1-re kikapott Hollandiától.

A légi támadások kezdetkor a jugoszláv válogatott labdarúgói visszatértek klubjukba, sokuk meghallgatta és elfogadta a nemzeti együttes három korábbi csapatkapitányának – Dragan Sztojkovics, Dejan Sztankovics, Predrag Mijatovics – felhívását: ha olyan ország csapatában játszanak, amely részt vesz a Jugoszlávia elleni akcióban, tagadják meg a pályára lépést! Az egyik ötletgazda a Real Madridban légióskodó Mijatovics volt, aki természetesen példát mutatott honfitársainak, s közölte a királyi klub vezetőségével, nem ölti magára a csapat mezét. Az ügyet nem sikerült csöndben és a sajtó bevonása nélkül intézni, a diplomáciai érzék is csődöt mondott, így gyorsan kiderült, döntése miatt a futballistának 750 ezer pesót, akkori árfolyamon harmincezer amerikai dollárt kellett fizetnie.

„Csalódott vagyok a klub döntése miatt: itt nem a pénzről van szó, hanem az egyesület gesztusáról. Az országomra két hete bombák hullanak, próbálom ezt megszokni, de nem megy... Nem magamat szeretném dicsőíteni, nekem már nem kell reklám” – mondta.

Miljanics levelet írt a Real Madrid akkori, anapokban elhunyt elnökének, Lorenzo Sanznak, s közölte: amikor 1975-ben arra kérte a királyiak szóban forgó időben működő elnökét, ne kelljen a Crvena zvezda elleni belgrádi mérkőzésen a kispadon ülnie, Santiago Bernabéu kérését elfogadva gratulált.

„Azt mondta, a helyemben ugyanezt kérte volna. A Real Madrid elveszítette azt a meccset, és kiesett. Az elnök, a klub és én is tartottuk a hátunkat, elviseltük a kritikákat. Te és én is jól tudjuk, milyen ember Mijatovics. Biztos vagyok benne, hogy mindentől függetlenül büszke vagy rá, ugyanúgy, ahogy mi is büszkék vagyunk rá Jugoszláviában” – állt a Lorenzo Sanznak írt levélben.

Egy nappal azután, hogy a Real Madrid nyilvánosságra hozta a Mijatovicsra kirótt büntetést, Dejan Szavicsevics telegramot küldött neki: „Kedves Pedja, a legszebb gólodat szerezted az életedben. Mindenki tudta, milyen játékos vagy, most pedig mindenki meggyőződhetett arról, milyen ember. Mondd meg mindenkinek, hogy téged és minket is leértékeltek ezzel a büntetéssel. Most tényleg harmincezer amerikai dollárt ér a hazaszeretet? Arra kérlek, hagyj ki még egy meccset, én állom a számlát! Hadd tudják meg, kik és mik vagyunk!” – s a levélíró klasszis 1999 januárjában távozott a Milantól, mivel nem kapott játéklehetőséget, míg a tavasszal a Crvena zvezda mezében lépett pályára három találkozón.

Szlavisa Jokanovics,miután megérkezett Tenerifére, közölte a város nevét viselő klubbal, nem lép pályára a Valladolid ellen. Nagy Albert, az Ovideo labdarúgója is jelezte, ne számítson rá az edző: „Nem tudok addig pályára lépni, amíg az országomra tonnaszámra dobálják a bombákat. Profi játékos vagyok, de mindenekelőtt patrióta.”

Ahogy múlt az idő, úgy csendesedett el a jugoszláv labdarúgók tiltakozása, s egyre több klub vezetőinek sikerült megegyezni velük a folytatásról.

Mijatovics április 9-én végül bejelentette, felfüggeszti a bojkottot, John Toshack vezetőedző már számíthat rá a következő mérkőzésen.

„Édesapám kétóránként jelentkezik, elsősorban éjszaka, hogy megerősítse, jól van. Együtt érzek az országomban élőkkel. Ha gólt szerzek, nem lesz a mezem alatt póló, amelyen NATO-ellenes szöveget lehet látni, de ez a felirat mindig a szívemben lapul” – nyilatkozta Mijatovics.

Amíg Belgrádban a 78 napon át tartó légi támadások ártatlan áldozataira emlékeznek minden évben, Koszovóban a nemzeti felszabadulás évfordulójaként ünnepelik március 24-ét.