Románia: Becali perelné a CFR-t, mert szerződtette a kapusát

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 10:26
null
Cristian Balgradean, a FCSB kapusa a CFR elleni meccsen, a tavalyi rájátszásban (Fotó: Riti József Attila
Új front nyílt a két legerősebb és legtehetősebb romániai futballklub háborújában, miután kiderült, hogy a bajnoki címvédő és jelenleg is élen álló CFR titokban szerződtette a FCSB kapusát, Cristian Balgradeant.

 

A 32 éves, egyszeres román válogatott kapusnak a kiírás végén lejár a szerződése a bukaresti klubbal, ezért a nyártól szabadon igazolható játékosként máris aláírt a kolozsvári csapathoz a következő idényre.

Sajtóhírek szerint a már hetekkel ezelőtt lezajlott tárgyalásokról azonban sem a játékos, sem a CFR nem értesítette a FCSB-t, ezért amikor kiderült Balgradean klubváltása, Gigi Becali, a bukaresti csapat tulajdonosa azonnal kitette a keretből a kapust. A szabadszájú üzletember egyben azzal is meggyanúsította a játékost, hogy a Liga 1 rájátszásának nyitó fordulójában szándékosan hibázott a FC Botosani elleni, 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen, hogy elősegítse jövendőbeli csapata újabb bajnoki címét. Becali „atomcsapásnak” nevezte kapusa elcsábítását alig tíz nappal az egymás lleni mérkőzés előtt, megfeledkezve arról, hogy korábban éppen ő volt az, aki egy-egy fontos mérkőzés előtt rendszeren szerződési ajánlatot tett az ellenfél fontosabb játékosainak.

Becali nem bontott szerződést a kapussal, de kitiltotta a FCSB felkészülési bázisáról.

„Balgradean többet nem véd. Hogyan is tartsam meg? Mondtam neki, hogy fogja a cókmókját, és tűnjön haza! Kémet tartsak a házamban?” – mondta a Pro X televíziónak Becali, aki egyben perrel fenyegeti a CFR-t. A kolozsvári csapat ugyanis azzal, hogy nem értesítette a kapcsolatfelvételről Balgradean jelenlegi klubját, valóban megszegte a román szövetség szabályait, ám csupán 1500 lejes (mintegy százezer forintos) büntetést kockáztatott.

Bogdan Mara, a CFR sportigazgatója szerint éppen a spekulációk elkerülése érdekében hallgattak Balgradean szerződtetéséről.

„Lehet, hogy túlléptük az erkölcsösség határait, de a versenyben mindenki próbálja kihasználni a mások hibáit. Becali is így tett, amikor az elmúlt három évben hasonló módon próbálta elvinni tőlünk Ciprian Deacot, majd Bilel Omranit” – nyilatkozta Mara a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlapnak. A kolozsvári sportigazgató cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint százezer eurós aláíráspénzt fizettek volna Balgradeannak, mondván, hogy a kapus eddig egyetlen lej előleget sem kapott a CFR-től.

Az első helyen álló CFR (29 pont) és a negyedik FCSB (23) március 15-én játszik egymás ellen a Liga 1 rájátszásában. A főváros csapatból már a télen is került játékos Kolozsvárra, a FCSB-nél alig játszó válogatott jobbhátvéd, Cristian Manea január végén szerződést bontott, majd azonnal aláírt a CFR-hez, amelynél – az Apollon Limassol kölcsönjátékosaként – már az előző két idényben is szerepelt.

Legfrissebb hírek

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
15 órája

Korábbi Chelsea-játékost igazolt a kolozsvári CFR

Minden más foci
2025.09.04. 08:56

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
2025.08.23. 11:59

„Nem fogadhatom el ezt a szégyent” – lemondott a kolozsváriak edzője

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 08:47

Hiába vezetett, kikapott a Csíkszereda az első helyezettől

Minden más foci
2025.08.17. 17:15

Férfi kosárlabda, vb-előselejtező: a románok továbbjutottak a mieink csoportjából

Kosárlabda
2025.08.13. 20:47

„Nekem a foci sosem küzdősport volt, hanem játék” – Kun Attila, a nagyváradi legenda

Minden más foci
2025.08.12. 13:07
Ezek is érdekelhetik